Hírzóna

A térségben főként Hódmezővásárhelyen okozott károkat a vihar

A térségben főként Hódmezővásárhelyen okozott károkat a vihar

2023. augusztus 5., szombat
A térségben főként Hódmezővásárhelyen okozott károkat a vihar

Csongrád-Csanád vármegyében főként Hódmezővásárhelyen okozott károkat a szombat délutáni vihar, másfél óra alatt mintegy száznyolcvan bejelentés érkezett a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére - közölte a katasztrófavédelem honlapján.

A vármegyében legtöbbször Hódmezővásárhelyről kértek segítséget, elsősorban kidőlt fák eltávolításához, útakadályok felszámolásához.

A 47-es főúton, Szeged és Hódmezővásárhely között, illetve a Makó és Hódmezővásárhely közötti, 4415-ös úton, Földeáknál szintén a földön fekvő fák akadályozták a forgalmat mindaddig, amíg a tűzoltók el nem távolították őket. Szegeden, Szentesen és Makón is néhány kidőlt fa adott munkát az egységeknek, amelyek folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán.

Márki-Zay Péter (MMM - Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, a 15 perces vihar során a jelentős csapadék mellett az erős szél okozott károkat a városban. Fák dőltek épületekre, járművekre, a Teleki utcában pedig egy pékség épületének tetejét is megbontotta a szél. Több utcát le kellett zárni, mert a fák villanyvezetékeket szakítottak le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.