Gazdaság

Alzheimer-kutatásban is szerepet vállal az idei SZTE Alma Mater-díjas

Alzheimer-kutatásban is szerepet vállal az idei SZTE Alma Mater-díjas

2017. március 30., csütörtök
Alzheimer-kutatásban is szerepet vállal az idei SZTE Alma Mater-díjas
alma_mater-dij005kf

A Monguz Információtechnológiai Kft. kapta az SZTE Alma Mater-díjat. A szegedi székhelyű cég számtalan ponton kapcsolódik a tudományegyetemhez, folyamatban lévő projektjük az Alzheimer-kór elleni hatóanyagok feltérképezése.

A közel 40 főt foglalkoztató Monguz Információtechnológiai Kft. - melynek már Budapesten, Romániában és Lengyelországban is vannak irodái - munkatársainak csaknem fele a Szegedi Tudományegyetemen tanult.

Kármán László

, a cég ügyvezetője is SZTE-s diák volt, ebből kifolyólag is fontos feladatnak tartja, hogy a könyvtárak IT infrastruktúrájának fejlesztésével foglalkozó vállalat felkarolja a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit, alternatívát mutasson számukra a munkaerő-piaci lehetőségeikről. "Kollégáink jelentős része szoftverfejlesztő, akik a szegedi egyetemen tanultak, másik jelentős részük pedig az Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszékhez kötődik. Számos szállal kötődünk az egyetemhez, szakterületünk a közgyűjteményi informatika, emellett pedig a tudásmenedzsment, amely szintén hasznosul e falakon belül, hiszen szoftvereinket többek között az egyetemi könyvtárban is használják. Kulturális turizmus informatikai hátterével is foglalkozunk, mely szintén kapcsolódási pontot jelent" - összegezte az ügyvezető, mivel érdemelte ki a Monguz Információtechnológiai Kft. az SZTE Alma Mater presztízsdíját.

alma_mater-dij002kf

A szegedi székhelyű cég különleges "olvasztótégelye" a bölcsészeknek és az informatikusoknak, itt mindkét tudományterületről megtalálják számításukat. Ezért is érdeklődnek olyan sokan a Monguz, egészen pontosan a mentorprogramban nyújtott lehetőségek iránt, mely révén a fiatalok betekintést nyerhetnek a vállalkozás működésébe. Csatlakozva az alumni mentorprogramhoz, a cégnél dolgozó volt SZTE-s hallgatók osztják meg tapasztalatikat szegedi egyetemistákkal, egyfajta közvetítői szerepet vállalva a céges és az egyetemi világ közötti átjárásban. "Számos kutatás-fejlesztési projektben is részt veszünk. Volt egy szoftvertechnológiai projekt, melyet több informatikai céggel és a szegedi egyetemmel végeztünk. A saját szakterületünkön, a tudásmenedzsment területén és a kulturális informatika területén is vannak egyéb kutatási projektjeink, mi ezt a tudásmenedzsmenti hátteret adjuk a projektekhez. Az Alzheimer-kór elleni hatóanyagok mesterséges intelligenciára épülő feltérképezés és hasznosítás egy folyamatban lévő pályázat, egy speciálisan a gyógyszeriparhoz kötődő kutatás. Mi az informatikai hátteret biztosítsuk, a tudományos forrásokat a mesterséges intelligencia segítségével modellezzük, ebben nagy tapasztalatra tettünk már szert" - zárta gondolatait az ügyvezető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.