Gazdaság

Exportra is jutni fog a búzából

Exportra is jutni fog a búzából

2012. szeptember 4., kedd
Exportra is jutni fog a búzából

Míg kukoricából talán éppen elég lesz az idei termés a magyar igények kielégítésére, búzából 1 millió tonna jut exportra is – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettese a Szegedi Gabonakutató országos fajtabemutatóján, kedden, Szegeden az MTI-vel.

Potori Norbert

elmondta: a legutolsó hivatalos terménybecslés alapján mintegy 4,7 millió tonna kukoricatermésre lehet számítani. Ez a mennyiség fedezheti a belföldi igényeket, de ha valamivel kevesebb lesz, akkor importra szorulhat az ország. A megyékben eltérő a helyzet, a déli megyékben, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Bács-kiskun megyében alig maradt meg a termés, a legjobb a helyzet Győr-Moson-Sopron megyében. Az Európai Unióban a múlt heti adatok mintegy 57 millió tonnás terméssel számolnak, ami azt jelenti, hogy az EU nem lenne önellátó kukoricából, a szükséglet ugyanis 60 millió tonna. Eközben az Egyesült Államokban is drasztikusan visszaesett a termés, 330 millió tonnát meghaladó a felhasználási igénnyel szemben a múlt heti becslés alapján csak 275 millió tonnát takaríthatnak be. A jövő héten jelenik meg az amerikai gazdasági minisztérium következő jelentése, amelyben várhatóan tovább rontják a kilátásokat. A sok évtized óta példátlan visszaesés következtében Chicagóban "elszabadultak" a jegyzésárak, amit a párizsi piac is követ. Nehéz lesz beszerezni a terményt, nem lesz olcsó, és az árak további emelkedésére lehet számítani - magyarázta a szakértő. Magyarországon jelenleg 66-70 ezer forintba kerül tonnánként a kukorica, ami akár 80-90 ezer forintra is drágulhat. Ezzel rekordokat dönthet az ár Magyarországon, de az Egyesült Államokban már augusztusban is új csúcsra emelkedett. A legnagyobb forrásnak pillanatnyilag Ukrajna tűnik. Az ország tíz évvel ezelőtt a magyarországi termelés felét produkálta, tavaly azonban 22,5 millió tonnát meghaladó mennyiséget takarítottak be. Óriási léptékekben nőtt a termelés az elmúlt évtizedben, most azonban ott is enyhe visszaesés volt. Ennek ellenére 19 millió tonnát takaríthatnak be, melyből 12,5 milliós export árualap áll majd rendelkezésre. A Fekete-tenger térségéből a szállítási költségek miatt tonnánként 20 euróval drágább lenne a beszerzés. Globális viszonylatban a drágulás arra készteti a felhasználókat, hogy racionalizálják a fogyasztást. A bioetanol-gyártás mellett a népességnövekedés is oka a keresletbővülésnek. A világ kukorica felhasználása ugyanis ötévente 100 millió tonnával növekszik, a gyarapodó népesség miatt. Egy kilogramm hús előállításához globális átlagban mintegy 4 kilogramm takarmány szükséges. A búzánál az Ukrajna és Oroszország által korábban bejelentett kiviteli korlátozást a szakértők október utánra várják. Ha ez bekövetkezik, akkor az egyébként is nagyon versenyképes Nyugat-Európai exportőrök – Németország, Franciaország - még versenyképesebbek lesznek. Erre a piacra óriási szívóhatást gyakorol a Közel-Kelet és Észak Afrika, így ott is felszaladhatnak az árak. Magyarországon 4,1 millió tonnát megközelítő mennyiséget takarítottak be, ami a tavalyi évhez képest 1-2 százalékos visszaesést jelent. A belföldi igények kielégítésére azonban elegendő, és mintegy 1 millió tonna export árualap is képződött- mondta el Potori Norbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.