Látni a láthatatlant

Ott álltam a kőből épült hatalmas boltívek alatt, a Lélek elragadott magával időben vissza a múltba, ráébresztett arra, hogy keresztény testvéreim százai szemlélték ezeket a boltíveket, de nem engedték, hogy a szemük megütközzön a tartóíveken. Tekintetük csak szárnyalt tovább a fel egész a Mennyig szemük előtt megnyílt a trónterem ahol megláthattak Istent, mert emberileg megérteni azt, hogy Isten megdicsőítheti a saját nevét a halállal amivel meghaltak: képtelenség. Rómában a Colosseumba tartva ragadott magával a kőből épült pillérek sora, és hogy könnyeim visszatarthatatlanul pörögtek le az arcomon, kétség sem férhetett hozzá, hogy az aréna homokján valamikor ontott keresztény vér, mai napig ugyanolyan erővel tesz bizonyságot Jézus élő voltáról.

Évezredeken át adták és adják életüket keresztény testvéreink egy üzenetért, amit nem törölhetett el sem háború, sem ínség, sem üldözés, sem kínzás, sem a legszörnyűbb emberileg felmérhető: saját gyermekeik elvesztése. Ahogy ott álltam azon a bizonyos alkonyattal színezett római koraestén, nem tudtam elszakadni egy képtől, ami a lelki szemeim előtt jelent meg. Körülöttem sokszínű, láthatatlan nemzeti szalag kötötte át a tömegben felszálló szinte egy dallammá összeállt nyelvi kavalkádot: a franciát, az olaszt, az angolt, a kínait, a japánt, a csehet, az oroszt, az ukránt, a magyart. A láthatatlan kép ami percekig fogva tartott megelevenítette az aréna minden szintjét, tomboló, őrjöngő közönség boros kupákkal a kezében vásári forgatag módjára hullámzott a látótérről, felhorkanó morajjal várta az attrakciót. A küzdőtéren a felforrósodott homok közepén kiéheztetett oroszlánok jártak fel és alá várva a kínzó éhségük végét. A kép ami nem engedte el a képzeletemet egy asszonyról szólt, aki épp ahol én álltam a jelenben, imádkozott a múltban, könyörgött, zokogott Istenhez tudta mi vár rá és vele lévő gyermekeire. Abban a pillanatban feltekintett a kőpillérekre és a láthatatlan láthatóvá, a látható pedig láthatatlanná vált szemei előtt. Megnyílt a Menny, imádott Ura, Királya, legjobb barátja Jézus ott állt előtte szavak nélkül Isten módjára szerette, ölelő karokkal hívta, erősítette és az asszony lelke abban a pillanatban az elfogadhatatlanban, minden körülmény ellenére megpihent. A Lélek látatta vele a megdicsőült Megváltót és az otthont ahova épp tartottak Ő és gyermekei. Ekkor felhúzták a hatalmas kaput, ami az arénába vezetett, a forró por kavargott mindenirányból, de ez már láthatatlan volt akkorra, mert Isten látatta addigra az asszonnyal a láthatatlant. Mindez egy perc volt számomra, nem több egy pillanat, amíg a Lélek magával ragadott időben, térben, korban, hitben. Nem a képzelgés, nem a fantázia lett úrrá gondolataimon, megtörtént az ami akkor: Isten láthatóvá tette a láthatatlant. Isten megengedte, hogy lássak valamit ami egykoron megtörtént egy asszonnyal és a gyermekeivel, akik most már a Mennyben vannak. Láttam arcát, ruháját, haját, könyörgését, és a látását amit Istentől kapott abban a pillanatban, amikor szörnyű mártírhalál várt rá és gyermekeire. Keresztények milliói az eltelt kétezer év során hirdették és mind e mai napig hirdetik életükkel és halálukkal Isten szeretetét, Jézus feltámadását, a megváltás üzenetét. Amióta Jézus eljött és meghalt értünk minden időszámítástól függetlenül egyetlen évben élünk, a kegyelem esztendejében, amikor megszabadulhatunk Jézus megváltása révén: „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lukács evangéliuma 4. fejezet 16-18 versek) Kedves Olvasók! A közelmúltban velem megtörtént igaz eseményt osztottam meg Önökkel, és bízom benne, hogy bátorítani tudtam mindenkit, aki már hitét Jézusba vetette, és gondolkodásra serkenthettem mindenkit, aki még nem hozott döntést a megváltása mellett.

Terhes Nóra