Megéri-e szeretni másokat?

„Istenünk az Örökkévaló megmutatta dicsőséges jelenlétét. Hallottuk a hangját a tűz közepéből. Láttuk, hogy Isten valóban maga szólt hozzánk, emberekhez, mégsem haltunk meg.” (Mózes 5. könyve 5. fejezet 24. vers)

Meleg volt, a megvilágítatlan klinikai folyosó mesterséges fényára nem hirdette, hogy nyár van, mert ebbe a homályos zugba nem találhattak volna utat az izzó égitestünk sugarai. Jó szokásomhoz híven olvasmányomba temettem gondolataimat minden időbeni és térbeli korláttól mentesen röpülve képzeletemben egy másik ország távoli peremvidékének a szemnek nem látható szegletébe, ahova nem követhetett a csattogó klumpák zaja, a nyikorgó műanyag szék fröccsöntött merevsége, a szenvtelen, fehérköpennyel keretezett arcok sápadt kimerültsége, a türelmetlen várakozók ideges lábdobolása. Gyermekkoromtól fogva gyakorta a holt időkben kizárólag könyvvel a kezemben lehetett hosszú évekig látni, hol fekve, hol ülve, hol állva, mindegy is volt csak olvastam. Minden könyv egy újvilág, ahol az ábrándnak nem vernek vaskaput a valóság nyűgös igazságai. Ugyanakkor keresztényként már nem kívántam elvonulni az említett nyűgök elől, hisz mi sem természetesebb, annál hogy én magam is nyűgös jellem vagyok: egy szarkasztikus, cinikus zsarnok, aki vég nélküli absztrakt gondolkodásával gyötri a körülötte élőket. Ha valaha valaki szeretett feltételek nélkül, akkor Ő nem volt más mint maga Isten. Csodálatos és elsöprő érzés azt megtapasztalni, hogy miként tud rajtunk keresztül szeretni a feltételek nélkül való agape szeretet szerzője, önmagunk és mások tökéletlen voltának ellenére. Ugyanakkor a könyvek szeretetét megtartottam, és törekedtem rá, hogy a jelen valóságát éljem, az időtlenség talmi világa helyett. Ott a klinikai váró folyosóján most már a saját, falakon visszhangzó nevem ébresztett ismét a jelenbe, keserédes érzéssel vettem tudomásul, hogy részint elszakadok a könyv lapjaitól, részint ugyanakkor sorra kerülök a vizsgálóban. Ahogy a vizsgálószoba ajtaja felé lépkedtem egy hölgyet pillantottam meg akinek arcán visszatarthatatlanul patakzottak a könnyek, vigasztalhatatlan fájdalmat láttam a szemében, tudtam-éreztem, hogy élet-halál kérdéssel szembesült jóllehet épp abban a pillanatban. Megálltam mellette megfogtam a karját, megsimítottam a vállát, és ennyit mondtam: „Minden rendben lesz!”. Másra nem volt idő, hisz már sürgető pillantásokkal tereltek be utamra szoba belsejébe. Ugyanakkor tudtam, hittem hogy nem hazudtam a hölgynek, hisz egy sóhaj volt nem más, de megtörtént az ima: „Drága Istenem én nem tudhatom mi a baj, de Te látod, hát kérlek Uram segíts, könyörülj bármi is a gond!”. Már feküdtem a vizsgálóágyon, de még mindig az ismeretlen hölgyet láttam magam előtt, és elszorította a szívemet a fájdalma. Eltelt több mint egy év és most kaptam egy üzenetet, ettől a hölgytől, aki tudatta velem, hogy úgy véli én már nem emlékszem rá, de ő szeretné elmondani, hogy milyen sokat jelentett neki ez az apró gesztus ott és akkor a klinika folyosóján, most egy egészséges kisfiúnak adott életet, pedig akkor valóban egy drámai hírt kellett feldolgoznia. Most az én könnyeim eredtek el, hisz én örömömben tudok csak igazán sírni, mert nem is sejtettem, hogy mindez milyen sokat jelenthetett annak a hölgynek. Mégis a szívem legmélyén pontosan tudtam, hogy volt olyan idő amikor számomra is jelentett ilyen sokat egy gesztus ami önzetlen szeretetből fakadt, hisz hitem szerint nem én vagyok ennek a szeretetnek a forrása, de megtapasztalója és demonstrátora lehetek itt ebben a világban is, és ez nem történhetett volna meg, ha tizennégy évvel ezt megelőzően nem tapasztaltam volna meg mit jelent Isten jelenléte egy ember életében. Kétségkívül félelmes, csodálatos és természetfeletti, elválasztja a jót a rossztól, és kegyelemmel ölel át a felismerés: létezik a Mennyei Apuka. Kedves Olvasók! Ugye megértették, hogy a kérdés: „Megéri-e szeretni másokat?” csak egy hipotetikus kérdés, amire a válasz evidens, megéri. Ellenben hangsúlyoznám, hogy nem mindegy milyen szeretettel szerethetünk, mert az egyetlen önzetlen feltételek nélkül való szeretet csak Istentől eredhet.