Hiteles iránytűt adni a fiataloknak – bemutatkozik az új egyetemi lelkész, Serfőző Levente

A kereszténység egyetlen választ ad a kereső embernek: Jézus Krisztus életét, mint hiteles iránytűt – vallja Serfőző Levente atya, korábbi szentesi plébános, illetve esperes, akit idén ősszel neveztek ki hitoktatási referensnek, valamint ifjúsági és egyetemi lelkésznek, és mindemellett a Szent Imre Kollégium igazgatói posztját is betölti.

– Felsorolni is sok a titulusokat, miként kerülhet valaki ezekre a szolgálati helyekre?

– Legjobb tapasztalatom szerint az egyházban nem a személynek keresnek feladatot, hanem a feladathoz embert, így minden nemű önös ambíció kiiktatható. Természetesen a paphiány sokszor felülírja ezt a szempontot. Több terület tartozik hozzám és munkatársaimhoz, s ezt csak csapatmunkában lehet hatékonyan végezni. Hála Istennek, nem egyedül kell megküzdenem az egyházmegye hitoktatásának ügyeivel, kihívásaival, mint ahogy a Szegedi Egyetemi Lelkészséget és az ifjúság pasztorációt is munkatársakkal közösen szervezzük. A Szent Imre Szakkolégium számomra nem csak egy intézmény, melynek vezetőjeként felelősséggel tartozom, hanem az otthonom, ahol közel száz egyetemista hallgatóval élek együtt. Bár a létszám nem kevés, mégis közösségben érzem magam.

– Milyen főbb feladatok társulnak ezekhez a pozíciókhoz!

– A hitoktatás területén belül egyelőre a hitoktatókkal való kapcsolattartás, továbbképzések szervezése, a tanév során adódó ügyek folyamatos lebonyolítása az, ami feladatot jelent. Az egyetemi lelkészségen papként elsősorban az egyetemista korosztálynak nyújtok segítséget, a személyes beszélgetésekben, gyóntatások és a szentmisék alkalmával.

Fiatalok közt

– Milyen korábbi tapasztalatai vannak az ifjúságpasztoráció területén? – A forma, ami az ifjúságpasztorációt illeti, nem új, csak a helyzet és a feladat más. A plébánián töltött évek alatt sok tapasztalatot szereztem, ami alapja lehet a most elkezdett egyházmegyei szolgálatnak. Szerencsémre olyan egyházközségekben szolgálhattam, ahol minden korosztály jelen volt: az óvodástól egészen az egyetemistáig. Minden korosztályban voltak hittancsoportjaim vagy közösségeim, melyeknek vezetője voltam. A feladat annyiban más, hogy itt nem egy közösségről van szó, hanem egy egészen más távlatokba helyezett lelkipásztori munkáról, mely ugyancsak más módszert és más gyakorlatot kíván tőlem és a munkatársaktól. – Mennyiben fedik egymást a különböző tevékenységek célcsoportjai, mondhatjuk, hogy az óvodástól az egyetemistáig minden fiatal generáció önhöz tartozik? – Mondhatjuk, de a kép azért nem ennyire konkrét, hiszen napi szinten csak az egyetemistákkal találkozom. Az óvodás vagy általános iskolás korosztállyal csak közvetett módon van kapcsolatom, annak ellenére, hogy hét évnyi plébániai szolgálat alatt folyamatosan hitoktattam és részt vettem a lelkipásztori és közösségi programokban. Ma ez a szolgálat egy egész más formában van jelen, és mintegy egyházmegyei koordinátori feladat szintjén kell átlátnom és segítséget nyújtanom. Persze a rálátásom még nem teljes, hiszen a három hónap kevés volt ahhoz, hogy egy összképpel tudjak rendelkezni. – Milyen elképzelései, tervei vannak működési területein? – Mikor megkaptam a kinevezést, nem gondoltam volna, hogy ilyen sokrétű feladatban lesz részem, így lehetőségem sem volt készülni vagy terveket készíteni. Első feladatomnak azt tartom, hogy a rám bízott területeket megpróbáljam összehangolni és minél jobban megismerni. Ehhez mindenképpen időre van szükségem. Ha tervről kellene beszélnem, akkor azt mondanám, hogy az összehangolt lelkipásztori munka az, amit jó lenne megvalósítani.

Misszióban

– Hogyan értékeli a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség eddigi működését? – A Lelkészség komoly evangelizációs szolgálatot végez, és tizenhat éve igyekszik otthona lenni a közösségre vágyóknak, a hitüket gyakorló vagy éppen a kereső embereknek. Olyan sajátos missziót tölt be Szegeden, mellyel a város és az egyetem polgárait szeretné megszólítani és jelenlétével a keresztény értékeket felmutatni. Ami leginkább kifejezi a lelkészség identitását, azok a közösségek, ahová minden évben érkeznek új tagok, újra és újra indul olyan csoport, melyben a kereső fiatalok is magukra találnak. Természetesen a klasszikus katolikus kis közösségek is jelen vannak, melyek az itt tanuló hallgatók számára az otthoni (plébániai) közösségeket igyekeznek pótolni. – 2009-től Rómában folytatott tanulmányokat, milyen élményei voltak? – Róma nagy meglepetés volt számomra. Mind, ami a tanulmányokat illeti, mind pedig az ott szerzett élmények, tapasztalatok, emberi kapcsolatok sokat jelentettek nekem. Három évet tölthettem az Örök Városban és a Szalézi Rend Egyetemén szereztem licenciátust. Időm nagy részét a tanulmányok kötötték le, hiszen az idegen nyelven folyó tanítás már első perctől komoly kihívások elé helyezett, de természetesen igyekeztem megismerni a várost, és próbáltam minél több mindent megtapasztalni abból az egyetemességből, ami az egyházban jelen van és ezáltal jelen van Rómában is. Gondolok itt arra például, hogy az egyetemen szinte minden földrészről voltak évfolyamtársaim, akiknek megismerhettem sajátos gondolatvilágát, kultúráját, tradícióját, egyházi hagyományait. Rómában él az egyház, és ott lehet igazán megtapasztalni, hogy mennyire egy és ugyanakkor mennyire egyetemes a keresztény közösség. Minden utcában ott áll egy szentnek a temploma, a külvárosában a katakombák által őrzött mártírok hite és sorolhatnám tovább azt a sok-sok megerősítő élményt, mely nem csak a tanulmányaimban segített növekedni, hanem a hitemben is. – Közhely, mennyire zavaros világban élünk, ahogyan az is, hogy az egyháznak ma nem csak a szekularizációval, hanem alternatív és szinkretikus vallási mozgalmakkal is szembe kell néznie (ezotéria, szekták stb.) Tudnak-e, és ha igen, hogyan tudnak segíteni a fiataloknak eligazodni a világ dolgaiban? – Igen, ez egy globális probléma, mellyel a kereszténységnek számolnia kell, ugyanakkor nem ismeretlen kihívás, csupán újszerűnek mondanám, hiszen az egyháznak már az első századoktól kezdve szembe kellett néznie a különböző eretnek közösségekkel, és meg kellett védenie a tiszta hit értékességét. Azon túl, hogy ismernünk kell a hitünket – mert hiszen csak akkor és csak arról tudunk helyesen beszélni, amit ismerünk – szükség van a személyes tanúságtételre. A tanúságtétel erősebb és hitelesebb minden érvnél. A fiatalok számára a személyes találkozások alkalmával igyekszünk irányt mutatni és helyes válaszokat adni. Nem meggyőzni akarunk valakit a kereszténységről, hiszen a hit nem egy produktum, amit rá kell beszélnünk valakire, hanem Isten ingyenes ajándéka. A fiatalok, akikkel találkozunk, akikkel beszélgetünk sok-sok kérdést hordoznak magukban, és ez jelzi, hogy keresnek, kutatnak. Az a szinkretista vallási mozgalom, mely befolyásolja a társadalmat és a kultúránkat, rengeteg választ tud adni a kereső embernek, aki ennek ellenére mégis újabb és újabb kérdéseket vet fel. A kereszténység nem akar rengeteg választ adni, csak egyet: Jézus Krisztus életét. Ő a hiteles iránytű ebben a zavaros világban fiatalnak és felnőttnek egyaránt.