Az „abnormális” fundamentalisták

Ha valaki azt állítja, hogy az igét, tehát a Biblia szavát a tökéletes Isten tökéletes kijelentésként kezeli, értelmezi, és hiszi, akkor ő fundamentalista keresztény.

A minap egy komoly megbeszélésen estem át, ahol egyenesen és tisztességesen lett nekem szegezve a fülemnek oly kedves, szinte muzsikáló kérdés: Istenről milyen képet őrzök magamban, van-e bármilyen személyes megtapasztalásom a személyére nézve? Micsoda zene füleimnek! Talán csak egyet kérdezhettem volna vissza: „Uraim, hoztak magukkal háromnapi hideg élelmet? Lenne mit mesélnem”. Ahogy a beszélgetésbe belemelegedve elmondtam megtérésem történetét, hitem alapkövét, Jézus Krisztust, ráterelődött a szó az írásra. Pontosan milyen jellegű cikkeket publikálok ennek az online lapnak, és milyen jellegű visszajelzéseket tapasztalok? Ennél a pontnál egy mély lélegzet szakadt fel mellkasomból, az addig asztalon nyugtatott kezeimet megemeltem, derekamat ültömben kiegyenesítettem, és erős gesztusokkal tálaltam a valóságot: „Uraim, én egy abnormális szektás vagyok a közvélemény szemében.” A két főből álló, tapasztalt, sokat megélt, hívő férfihallgatóságom egy megértő, őszinte biccentéssel egy pillanat erejéig elhallgatott. Majd az idősebb úriember pusztán ennyit kérdezett: „Mit gondol, ez miért van így, miért gondolják azt, hogy „abnormális szektás?”. A kezemet nyugodtan visszaeresztettem az asztalra, a lelkem mélyéről elmosolyodtam, jobb kezemmel egy előttem fekvő Bibliára mutattam: „Azért mert fundamentalista keresztény vagyok. A fundamentalista keresztény abnormális a világ és némely keresztények szemében.” Nem kellett ezt a szót magyaráznom, hogy mit jelent, hisz teológiában jártas emberekkel beszélgettem, egy mosoly volt a válasz a kijelentésemre: „Így van, ezért nevezik ’szektás abnormálisnak’.” Mivel hasonló „abnormális” keresztényekkel folytattam ezt a beszélgetést, ezért megértően összemosolyogva tudtunk egymás „abnormalitásának” örvendeni. Igazából mekkora szakadékot jelent a keresztények körében a fundamentalizmus? Ha valaki azt állítja, hogy az igét, tehát a Biblia szavát a tökéletes Isten tökéletes kijelentésként kezeli, értelmezi, és hiszi, akkor ő fundamentalista keresztény. A fundamentum az igére esik, arra az igére, ami már akkor volt, amikor még Biblia, mint írott szöveg nem létezett. Ahogy Isten a kijelentése révén teremtette meg, tehát az igéje alapján a világegyetemet, úgy maga Jézus Krisztus is az ige volt, a testté lett ige. Tehát Isten igéje emberi alakot öltött, és megszületett, és minden, amit mondott vagy kijelentett, az egylényegű Isten igéjével. Ez a gondolatfuttatás meghúzza az alapvető határt azok körül a hívők körül, akik az igét így tekintik, és azok körül, akik egy ihletett szimbólumrendszerként értelmezik, a tradíciók olvasatában. A jogos kérdés úgy hiszem, abban rejlik, hogy miért hiszik azok, akik magát a Bibliát köznyelvi kifejezéssel élve „készpénznek” tekintik, hogy Isten szava található a Bibliában. A további kérdés pedig magától értetődő: miért teszi ez hitüket, tehát tulajdon személyüket skandalummá? Ezeknek a kérdéseknek a válasza az Isten ismeret válaszában rejlik, az Isten kép valósága, az ami képes megmagyarázni, hogy mitől lesz fundamentalista egy keresztény. Egy mindenható, mindent tudó, korlátlan szeretettel és hatalommal bíró Isten képe valóban megengedi a gondolatot, hogy Ő maga embereken keresztül a Szent Lélek ihletésében jelentette ki szavát, éppúgy, ahogy megtette az ószövetségi prófétákon keresztül is. Ha valaki így éli Istennel az életét, két dolog fog megtörténni vele. Az egyik, hogy mind a nem hívő közeg, mind pedig a kereszténység egy igen komoly tábora abnormális fundamentalistaként tekint rá. A másik, ami ennél sokkal lényegesebb, megtörténik az életében, hogy Biblia lapjai, annak igéi, történetei, megdöbbentő valósággal köszöntenek be az életébe. Megelevenedik minden, amit Isten mondott az emberi életre nézve, hirtelen Isten valóságának és dicsőségének lesz egy tökéletes tükör felülete, mert beteljesedik rajta minden, ami azt hívatott bizonyítani, hogy van egy élő és szerető Isten. A halálos veszedelemtől a mérhetetlen áldásokon át a természetfeletti csodákig, egészen a munkáig, amiképpen Jézus Krisztus képmására formálódik. Ami Isten igéje, az beteljesedik az életében, olyan eleven, és megtartó erővel, ahogy már a kezdetektől létezett, de nem az ember, a teremtmény saját dicsőségére, hanem a Teremtő valóságos létezésének dicséretére. Mint ahogy személyesen, az én életemben is beteljesedik ez a varázslatos ígéret az eltelt év folyamán: „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.” (Jóel könyve 2:25-27)