Akkor beszéljünk a pénzről és utána a tizedről…

Annyi kényes és óvatosan kezelt téma forog a keresztény gondolatkörökben a hívők és nem hívők oldaláról is, hogy ezeket a felvetéseket kár lenne nem érinteni. Az elkövetkező hetekben írni fogok a népszerűtlen témákról, minden olyasmiről, ami a nem biblikus alapokon zengedező sztereotípiák sokaságától harsog.

A pénzről…

„Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.” (Példabeszédek 8:10)

Van egy dolog, amiről eszünkbe jut egy élő és egy élettelen valami: egy teve és a tűnek a foka, ez esetben ez nem más, mint az anyagi gazdagság, a pénz. Egy igazán gazdag fiatalember ment oda

Jézushoz

, hogy megkérdezze tőle, mi módon juthatna az örök életre, minekután helyesen megérezte, hogy az igei törvények betartása nem üdvözítheti őt. Amikor Jézus az alapvető kihívást intézte felé - "oszd el a vagyonodat a szegények között és kövess engem" -, akkor az ifjú szomorúan távozott. Miért mondta ezt neki? Az lett volna a probléma gyökere, hogy a fiatalember vagyonos volt? Korántsem! A súlyos gond az volt, hogy rátapintott arra a pontra, ami elválasztotta a fiút attól, hogy Jézust követhesse, a pénz egy bálvány lehetett a szívében. Éppúgy, ahogy bármi más válhat bálvánnyá a szívünkben, egy idollá, ami kitakarja Isten dicsőségét, és az Úr helyett az ember azt imádja, mi több akár dicsőíti is a maga által választott emberi bálványát: a pénzét, a hatalmát, vagy akár emberi kapcsolatait, oly módon, hogy elzárja Krisztus követésétől. Ugyanis még csak meg sem láthatja azt az utat a hatalmas idoltól. Tehát nem az ifjú vagyonosságának a ténye az alapvető dilemma. A Bibliában voltak igen vagyonos emberek, akik példaértékkel követték az Urat, és tisztelték Istenüket. Hadd említsek két olyan nevet, akik bölcsességnek és a vagyonosságnak sem voltak híján, és teljes meggyőződéssel látták Isten óvó szeretetét, minden nehézség és tragédia ellenére: Salamon és Jób. Eszerint ha nem a vagyon, akkor a bálványozás a probléma gyökere. Ugyanúgy bálvánnyá nőhetnek az anyagi javak, a szegénységben és a gazdagságban is. Ne váljon a pénz az ember „istenévé”, ami miatt felkel és lefekszik, remeg és fél, megszomorodik, büszkévé lesz, lélekben nagyot bukik, és váltig hiszi, akkor igazán ember, ha vagyonos. Ne legyen szerelmetes imádatának tárgya, ne válassza el őt Isten szeretetének megtapasztalásától.

A tizedről…

„Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok. Elriasztom tőletek a sáskákat, nem pusztítják el földetek termését, nem teszik tönkre szőlőtöket a határban - mondja a Seregek Ura. Boldognak mond benneteket minden nép, mert gyönyörű lesz országotok - mondja a Seregek Ura. ” (Malakiás 3:10-12)

Mibe szeret befektetni az ember? Olyan egyszerű rá a válasz: abba, ami megtérül, abba, ami sokszoros hozamot ígér, abba, ami fő értékeinek központi magvát képezi. Aki váddal kíván élni, hogy túl „isteneses” ez a cikk, az kérem, ne tegye, hisz hogy is érthetné meg bárki a tized fogalmát, ha nem a „keresztény befektetési” oldalról szemléli? Ha nem a Mennyek országába történő befektetésként tekint rá? Amikor valakinek teljes meggyőződéssel és hittel vallja, hogy az üdvösség tisztán az evangéliumban rejlik, akkor semmit sem sajnál annak érdekében, hogy terjedjen ez a bizonyos jó hír. Hisz tudja, hogy nem ő adja a 10%-ot (tizedet) Istennek, hanem ő kapja a 100%-ot Istentől, amiből örömmel adhat. Mire adakozik ilyenkor a hívő? Nem kötelességében, de örömében, arra, hogy minél több ember hallhassa a megváltás jó hírét, legyen az bár egy missziós büdzsé, egy gyülekezeti imaház vagy egy templom fűtési számlája, egy gyülekezetplántálás infrastruktúrája, Bibliák ingyenes osztása, vagy annak az embernek egy ebédje, akit Isten elhívott arra, hogy teljes időben őt szolgálja. Persze ezen a ponton joggal kerülhet elő egy felhördülés, mondván, ki ellenőrzi azt, hogy az a pénz valóban jó helyre került? Léteznek olyan közösségek, ahol nyílt a gazdálkodás, bárki megtekintheti, hogy hova került a hívőktől befolyó összeg. Amennyiben ez nem lehetséges, annyiban is gazdálkodhatnak bölcsen, megfelelően, Isten akarata szerint a pénzzel. Amennyiben valaki naivitásként értékeli ezt a gondolatot, annyiban rávilágítanék arra, hogy az a személy, aki a pénzt kezeli és nem jó sáfára annak az összegnek, vagy akár azzal visszaél vagy sikkaszt, annyiban nem a hívőket lopja meg, hanem magát a Mennyek Urát, és hadd mondjak csak annyit, hogy nemigen lennék a helyében. Záró gondolatként hadd mondjam el, hogy hívőként érdemes minden meglévő talentummal, lelki ajándékkal és anyagi lehetőséggel támogatni Isten munkáját, és nem azért, mert Istennek „szüksége lenne” a hívőkre, hanem azért mert ez kiváltság.