A megváltozott emberi élet

Egyáltalán mi, vagy ki bizonyíthatná Isten létezését? Mi a bizonyosság Jézus Krisztus megváltására? – Sokan szegezték már nekem szkeptikusan ezeket a dilemmákat, elvárva egy két percben megfogalmazható tézis-antitézis választ, amiben lehetőleg laboratóriumi keretek között kémcsőbe öntöm az „Atya” fogalmát, majd megnézzük, hogy reagál más „anyagokra”, kicsit hevítem, majd hűtöm, vizsgálva mi marad belőle.

Lehetetlen és felesleges vállalkozás lenne, hisz ennél erősebb bizonyítási eljárás van Isten kezében, a megváltozott emberi élet, ez a bizonyosság, ez a tanúsítvány. Egy hithű keresztény elmondhatja magáról: „Más emberré lettem…” Ezután a félmondat után jönnek a legcsodálatosabb történetek, amikről emberek valaha beszámolhattak.

A bizonyságtétel bizonyossága…

„Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Pál rómabeliekhez írt levele 8:16)

Volt, aki másnaposan, némelyek munka közben, egyesek égre függesztett tekintetben, akadt, aki dühösen, öklét rázva, vagy épp könnyeket hullatva, szomorúan, de millió egy bizonyság van arról, hogy emberek miként hallották meg Isten szavát. Elmondják, miként jöttek rá, hogy megváltásra van szükségük, mit jelent számukra Jézus személye, miként tették le az életüket Isten elé, de mégis, talán a legizgalmasabb, amikor végre kimondják: „más emberré lettem, a kegyelem átformált, visszanézek, és már nemigen ismernék rá arra a személyre, aki egykor voltam.” Rendkívül radikális kijelentés, de mégis igaz: az emberi önerőből történő gyökeres változás, olyan meddő, halott és akarattalan vállalkozás, hogy csak idővel veszendő változásokat eredményez. Ilyenkor az egyszerű halandó elhiszi, hogy képes egy teremtő erő keretében valami új személyiséget és tulajdonságot kreálni magának a tökéletlenből, elfelejti emberi mivoltát. Olyan sokan igyekszenek valami szellemi erőfitogtatás keretében azt hazudni önmaguknak és a környezetüknek: „én, kérem, ura vagyok a helyzetnek, főként természetesen érzéseimnek.” Ehhez már pusztán a másik jól irányzott önáltatása hiányzik, amiben csoportosan jellemfogyatkozás nélkülinek látja magát az emberiség egy jelentős szelete. Így lesz egy alapvetően „jó emberekből” álló világ „jónak” mondott, ami ebben a formában sajnos nem igaz.

Az erőlködő gyümölcs a fán…

„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Pál galatabeliekhez írt levele 5:22-23)

Amikor valakiben elkezdődik a valódi jó munka, Krisztus képére való formálódás, akkor az nem emberi önerőből történő változás. Minden nap Megváltójára tekint, és Isten a Lélek erejéből elvégzi a Fiú képéra való formálást. Épp, mint ahogy a legszemléletesebb példa mondja megannyi tanításban: ki hallott már erőlködő gyümölcsöket a gyümölcsfán? Olyan gyümölcsöket ki látott már, amelyek verejtékezve érlelték magukat? Ami mégis láthatóvá válhat ezekben a megváltozott emberi életekben, a Lélek gyümölcsei, amelyek ellen nincs törvény:

„szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Pál galatabeliekhez írt levele 5:22-23)

Amikor ezek a gyümölcsök válnak láthatóvá a hívő életében a környezet számára, amikor a család, a barátok, kollegák megtapasztalhatják, mindez mit jelent, akkor a mondat másik fele is nyilvánvalóvá válhat mindenki számára: „Más emberré lettem…

többé tehát nem én élek, hanem a Krisztus él bennem.” (Pál galatabeliekhez írt levele 2:20)