A szilárd valóság, amire ráállhatunk

Mit jelent ráállni egy igére? Milyen az, amikor Isten megtartó erejére lépünk ki hittel? Milyen az, amikor erős keze védelemmel és teljes igazsággal fon bennünket körül?

Megéljük…

Egy keresztény nőt peres ügyben vádoltak meg igaztalanul, egy olyan kérdésben, ahol egy inkorrektül felvett jegyzőkönyv tanúskodott ellene. Emberi számítás alapján semmi esélye sem volt arra, hogy ugyancsak emberi erőből és bölcsességgel tisztára moshassa a nevét. A másik oldalon egy túl erős ellenfél volt, egáltalan küzdelem lehetősége mutatkozott, aminek csak bukás lehetett a vége. A szívében ádáz küzdelem zajlott, amiben két kérdés fogalmazódott meg felváltva: Isten miért engedte meg mindezt? Miként akar ebben megdicsőülni? Hát megkérdezte Urát, Istenét mi tévő lehetne ott, ahol semmi sem tehető. Isten nem fukarkodott a válaszával, meglátta leánya könnyeit, meghallotta leánya kérdését, és válaszolt neki szavaival egy igehelyben:

„Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.” ( Mózes ötödik könyve 1:17)

Ezzel megértette, hogy Isten arra kéri, maradéktalanul tegye le az Ő lába elé a peres ügyet, mert tudta, hogy személyválogatás nélküli igaz döntést kíván hozni Isten: olyat, amiben nincs egyszerű emberi számítással kikiáltott „nagy” és „kicsi”, „esélyes” és „esélytelen”. Hit dolgában az emberi címkék úgy áznak le, mint ahogy ragasztották őket: maradéktalanul. Ezt a pillanatot nevezhetjük a „hitben történő kilépés” pillanatának, amikor minden világban megtalálható körülmény az ellenfél csapatában játszik, de ráállva Isten egy ígéretére, legyen az bár ige, prófécia, vagy egyéb Istentől származó kijelentés, a Lélek erejéből kilép abba, ami elhozza Isten nevének egy dicsőségét. Ezt követően pedig megjelent álmában a bíróság, ahol látta, hogy a döntéshozó meghallgatja az érveit, és látta azt is álmában, hogy a bírósági döntéshozó szívét Isten munkálja meg az igazságos döntésre. Két héttel később megszületett a fellebbezéssel kapcsolatos döntés: a bíróság felülvizsgálta a jegyzőkönyvet és felmentette a keresztény hölgyet, megtörtént a csoda, beteljesült az ígéret, Isten neve megdicsőült.

Ráállunk...

Ráállni egy Istentől kapott ígéretre az esetek többségében lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Amikor Jézustól megkérdezték, hogy kinek lehetséges az üdvözülés, akkor igen rövid és velős válaszban zárta rövidre a nyitott gondolatot:

"Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges." (Lukács evangéliuma 18:27).

Ugyanígy van ez a gyakorlati, mindennapos keresztény életben is, a természetfeletti közegben Isten számára nincsenek lehetetlenek. Ugyanakkor semmi sem öncélú, nem a cselekvő emberre mutat, hanem Isten nagyságára, jóságára és mindenekelőtt: nevének szentségére. Arra a névre, amely előtt minden térd meghajol, amelyet a Mennyek országában az olyan égi teremtmények is, mint, a kerubok folytonosan csak így illetik:

„A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel, és szünet nélkül, éjjel és nappal ezt mondta: "Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő!" (Jelenések könyve 4:8)

Hittel fogadjuk be…

A Biblia szövege pedig nem mesebeszéd. Ha valaki képes hittel azt elfogadni, hogy valaki egy helyettes áldozattal elhordozta a bűneit, akkor a hitet Isten adta neki ajándékba, és ezzel együtt a látást arra, hogy írott szövegezésben is szól hozzá Isten. A Biblia szövege, élő és ható, alkalmas a hadakozásra, az épülésre, és arra az életfogytig tartó folyamatra, amiben Isten megismerése zajlik, a Krisztus-képre való formálódással karöltve. Nem nyomtatott betűk összefűzött regénye, hanem Isten élő valóságának csatornája:

„Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:12-13)