A reformáció ünnepe: „Csak a Szentírás…”

Közel ötszáz éve egy wittenbergi teológiaprofesszor, Luther Márton igyekezett visszavezetni az akkori egyházat a tiszta forráshoz: a Bibliához, Krisztushoz. A reformáció apropóján Kereskényi Sándorral, a Honvéd Téri Református Egyházközség vezető lelkészével

beszélgettünk

reformációról, misszióról és gyülekezetről.

- A héten tartották a Protestáns Napokat, amelyek a pénteki reformáció emlékünnepébe torkollnak. Mit gondol, mit jelent ma protestánsnak lenni, van még ma ennek üzenete?

- Úgy hiszem, hogy mindig van üzenete. Konkrétan a református szó a latin

reformata

szóból ered, és azt jelenti, hogy „visszaigazodni" - a bibliai alapokhoz. A protestantizmus a lutheri reformáció korában kapta a nevét onnan, hogy protestáltak, tiltakoztak a lutheri tanokat magukénak vallók az akkori katolikus egyház visszásságai, főleg a búcsúcédulák árusításának gyakorlata ellen. A protestantizmus ma is azt jelenti, hogy a Bibliát, annak értékeit és a bibliai etikát tartjuk abszolút mérvadónak.

A gyülekezet

- Ön a Honvéd Téri Egyházközség vezető lelkésze, milyen ez a gyülekezet?

- Tavaly ünnepeltük a hatvanéves évfordulónkat, hiszen 1947. november 30-án volt az első istentisztelet a Honvéd téri templomban, melynek 1942-ben rakták le az alapját a templomnak, mert kinőtte magát a Kálvin téri „kakasos" templom gyülekezete. Annak lelkésze,

Bakó László

kezdeményezett új templomépítést - a háború miatt azonban elhúzódott az építkezés.

- 2001 óta szolgál lelkészként ennél a gyülekezetnél.

- Jelenleg feleségemmel,

Kereskényiné Nemes Líviával

végzünk beiktatott lelkészi szolgálatot egy segédlelkésszel,

Hotorán Gáborral

. 687 nyilvántartott tagunk van, ezek közül 230-250 hívet nevezünk aktívnak, ők azok, akik a magyarországi református egyház törvényi szerint betartják a tagsághoz szükséges dolgokat, mint konfirmált keresztyének, akik az Úrvacsorával rendszeresen élnek, és anyagi áldozatokat is hoznak egyházukért. Számomra azonban e számokból mindig az a fontos, hogy vasárnap hányan látogatják az istentiszteletet, ez manapság körülbelül 130-150 hívet jelent. A gyülekezetben rengeteg rétegalkalom van, úgy hiszem, hogy a mostani híveket főleg úgy lehet szolgálni, ha a megfelelő érdeklődési körüket megtalálva valamilyen úton-módon igyekszünk az Ige, a Biblia szavával elérni őket. Ennek szellemében az óvodától az egyetemig biztosítunk az ifjúság számára is alkalmakat: három világi óvodában a feleségem tanít, de alsósok, felsősök, középiskolások és egyetemisták is megtalálhatják a maguk lelki alkalmait nálunk. Tartunk asszonykört, kismamakört, a presbitereknek - gyülekezeti vezetőknek - külön alkalmakat. Ezek alkalomszerűen kisugároznak a városba, például a kismamakör a szentmihályteleki anyák átmeneti otthonában is szokott szolgálni.

- A héten tartott előadást a Somogyi-könyvtárban Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, melyből többek között az is kiviláglott, hogy nagyon vágynak az emberek közösségre, kapcsolatokra, szeretetre. Mit gondol, a református egyház mennyiben tudja kielégíteni ezt a „szeretetéhséget"?

- Úgy vélem, főleg az említett rétegalkalmak kapcsán ki tudjuk szolgálni ezt az igényt azok körében, akik ellátogatnak hozzánk. A nehezebb a misszió feladata, ami azt jelenti, hogy ki is kell mennünk saját köreinkből, és hívogatni kell másokat. Ebben vannak partnereink, akik megkönnyítik a dolgunkat, leginkább gyülekezeti tagjainkra számíthatunk, akik ismerettségi köreikből, családi, munkahelyi, baráti körből jelzik azokat a személyeket, akiknél úgy látják, hogy egy lelkészi beszélgetés jót tenne nekik. Nem feltétlenül azért, hogy egyháztagokat formáljunk belőlük, hanem hogy az említett „szeretéhségüket" kielégítsük. Ezen a téren szerényen, de látható növekvő és javuló tendencia, és fel tudunk mutatni eredményeket is.

Az igehirdetés „bolondsága"

- Ha már misszió, egyesektől hallani néha, hogy hisznek Istenben, de nem járnak templomba.

- Őket azért nem tartom feltétlenül keresztyénnek, vagyis Krisztus-követőknek, mert - ahogyan Pál apostol szépen megírja - Istennek így volt kedves, hogy az igehirdetés „bolondságát" adta az embernek, vagyis gyülekezetbe és közösségbe kívánja összehívni a Hozzá tartozókat. Isten, aki Mindenható, megtehette volna, hogy egyenként üdvözít minden embert, de Számára az volt kedves, hogy a szeretet megélését egy ilyen közösségben gyakoroljuk, amiben hangsúlyos az, hogy tagjai feltétel nélkül elfogadják egymást. Az a különbség a családhoz, baráti körhöz képest, hogy én választom-e magamnak, hogy kit akarok szeretni, vagy eljárok egy gyülekezetbe, és Isten mondja meg, hogy kit kell szeretnem - ez a krisztusi út. Ha valaki ezt nem gyakorolja egy gyülekezetben, akkor meglehetősen önző módon ő választja meg azokat, akik felé be akarja tölteni a keresztyén hivatását.

Szivárvány

- Mennyire tartják fontosnak az ökumenét?

- A szivárványnak is hét színe van, melyek különböznek egymástól, mégis, egymás nélkül nem tudják azt a szépséget létrehozni, amit a szivárvány maga ad. Jézus egy egyházat hívott el, azt mi aggattuk tele különböző címkékkel, és ez az emberi bűnünk és gyarlóságunk, hogy nem tudjuk egyformán megérteni Krisztust. Az ökumenére pontosan azért van szükség, hogy közeledhessünk egymáshoz. Én nem hiszem ugyanakkor, hogy meg kell szüntetni a felekezetek közötti különbséget, mert akkor egyszínűvé válik a szivárvány. Viszont meg kell egymással és egymással mellett békességben munkálni a szivárvány szolgálatát: a reménységet. A misszió szempontjából más és másféle módon tudják az egyes felekezetek elérni az embereket. Ahol találkozik a szolgálatunk a többi egyházzal, az a Szegeden működő remek Ökumenikus Lelkészi Munkakör, ahol megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, oly módon, hogy ötleteket adunk egymásnak. Vannak jó gyakorlati példák, mint az ökumenikus esküvők, mikor két felekezet tagjai szeretnének házasságot kötni, de mindketten ragaszkodnak saját felekezetük lelkészéhez. Ekkor van arra lehetőség, hogy mindkét papot megkérjük a szertartás elvégzésére.

- Sokat hallani olykor olyan kérdésekről, melyben az egyháznak is állást kell foglalnia, divatosak például egyes könyvek esetében, amiket az egyes egyházak kifejezetten nem ajánlanak híveiknek. A katolikus egyháznál egyértelműen felülről, akár pápai szintről kapnak útmutatást a hívek. És a reformátusok?

- A katolikus egyházat nagyon köti a dogma. Nálunk a református hitvallásunkban van egy olyan minden nap megélt tétel, hogy ha engem a Biblia alapján valamiről meggyőznek, azt hajlandó vagyok követni. A református egyház gyülekezetei meglehetősen autonómak, a tanításban és a magyarázatban nyilvánvalóan a hitvallásainkhoz igazodva elsősorban a Szentíráshoz ragaszkodunk, és ez nagyobb szabadságot jelent. Rátérve a könyvek példájára: ha valamiről véleményt mondok, azt előbb el kell olvasnom. Viszont fel kell nőni ahhoz, hogy csak ha eljutottunk egy szintre a hitnek az erősségében, akkor merjünk olyan dolgokhoz nyúlni, ami eleve kockázatos.

„Tinédzserkorban"

- Középiskolás korúakkal is foglalkozik.

- Úgy érzem, arra kaptam igazán ajándékot Istentől, hogy ezzel a korosztállyal foglalkozzam. Vasárnap délután fél ötkor van alkalmunk. Nagyon jó és felemelő velük együtt lenni, és érdekes módon néha kétszer annyit készülök egy ilyen alkalomra, mint egy istentiszteletre. A szószéken ugyanis nem kérdez vissza senki, a fiatalok viszont kérdeznek. Az éves témát illetően sokszor alakítom a csoport kíváncsisága szerint az alkalmakat. Mindig egy nagy lökést ad a közösségnek a hittantáborunk is.

- Meg tudják szólítani ezeket a fiatalokat?

- Igen, de ha keresztyén értékrendre szeretnénk nevelni, annak még korábban, a családban el kell kezdődnie. Az egyház intézmény, mely nem tudja helyettesíteni a családot, ha a családban nem fektetik le idejekorán a megfelelő alapokat, mi száz százalékig nem tudjuk pótolni azt a közeget a heti egy-kétórás alkalmainkkal. Ezért szeretnénk fiataljainkból olyan szülőket nevelni, akik keresztyén értékrend szerint nevelik majd gyermekeiket. Nem azért tartjuk jónak a házasságot, mert minden más rossz, hanem mert ez az egyetlen legjobb: mindenféle sérülés lehet másfajta „élettársi" közösségben, melyből hiányzik az, hogy van valaki, aki felesküdött rá, hogy a nehéz időkben is kiáll mellettem. A történelmet figyelve azt látjuk, hogy egy idő után mindig visszatérnek az egyházak hangsúlyai. Van egy stabil értékrendszer, amitől el lehet távolodni, és vissza lehet térni. Olyan, mintha az emberiség ilyenkor tinédzserkorszakát élné, melyben nem szereti a kötöttségeket. Aztán később megtanulja majd, hogy megbecsülendő, örök érvényű értékek ellen lázadt.