Egyetem

SZTE Nyílt Nap és Szülői Értekezlet a TIK-ben

SZTE Nyílt Nap és Szülői Értekezlet a TIK-ben

Remek lehetőséget kínál az SZTE az érdeklődő diákoknak és szülőknek.

Böjthe Sándor
2025. február 7., péntek
SZTE Nyílt Nap és Szülői Értekezlet a TIK-ben

Szombat délelőtt 9:30-tól a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK) rendezi meg nyílt napját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), amelyre nemcsak a továbbtanulni vágyó diákokat, hanem szüleiket is várják.

A rendezvény célja, hogy a felvételi előtt álló fiatalok és családjaik részletes tájékoztatást kapjanak az egyetem képzési kínálatáról, a felvételi eljárás változásairól, valamint az egyetemi élet lehetőségeiről. A program során előadások hangzanak el a felvételi aktualitásairól, a szegedi lakhatási lehetőségekről, a külföldi ösztöndíjakról és a hallgatói életről.

Az SZTE 12 kara több mint 550 szakon kínál továbbtanulási lehetőséget, nappali, levelező és távoktatás formában is. Az érdeklődők a nyílt nap során közvetlenül is találkozhatnak oktatókkal és hallgatókkal, akik megosztják tapasztalataikat az egyetemi életről.

A SZTE Nyílt Nap részletes programja az egyetem hivatalos felvételi honlapján érhető el.

 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.