Egyetem

Tehetség, szorgalom és minden, mi jó – így született meg a „zseniosztály”

Tehetség, szorgalom és minden, mi jó – így született meg a „zseniosztály”

2017. július 6., csütörtök
Tehetség, szorgalom és minden, mi jó – így született meg a „zseniosztály”
rmgball12m

A Radnóti-gimnázium 28 fős 12. M osztályának 146 érettségi jegyéből 143 ötös lett, 4,98-as tanulmányi átlaggal fejezték be az érettségit. A továbbtanulás miatt nem kell aggódniuk, csak Cambridge-ben öten folytatják tanulmányaikat.

A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium „6+6”-osnak nevezett, hatéves képzést adó gimnáziumi matematikaosztálya már az elmúlt évtizedekben is szinte fogalommá vált. Már korábban is számtalan tanulmányi versenyen értek el sikereket, s nem egy diák tanult Oxfordban, Cambridge-ben – többek között e sorok írójának évfolyamtársai. Az idén végzett 28 fős osztály érettségi eredménye azonban minden korábbi elődjét felülmúlja: 146 érettségi jegyükből 143 ötös lett, 4,98-as tanulmányi átlagot értek el. Miközben az osztály a Börzsönyben kirándult, ahol a matekos ugyan jár, de a térerő nem mindig, hírük bejárta a teljes magyar sajtót. Mi lehet a siker titka? A kérdésre az osztály egyik tagjával,

Lajkó Kálmánnal

kerestük a választ. „Úgy gondolom, már a felvételi idején többen kerültünk be olyanok, akik jók voltak matekból. Matematikatanárunk és osztályfőnökünk,

Schulcz János

tanár úr külön figyelmet szentelt ránk azért, hogy jók legyünk matekból” – vélekedett a fiatalember. Az osztály nagyon erős közösségé vált, jól érezte magát benne, szinte családdá kovácsolódtak össze a hat év alatt. „Olyan hangulat alakult ki, amelynek köszönhetően mindenki készült az érettségire. Annyit tanultunk, amennyit a tanárok kértek – vagy talán csak egy kicsit kevesebbet” – mondta. A humán tantárgyakat sem hanyagolták el, habár csak néhányan vizsgáztak emelt szinten történelemből májusban – van olyan, aki a természettudományok helyett inkább a jog rejtelmeivel ismerkedne meg a következő öt évben.

rmg12m

A diákok szorgalmasan készültek a versenyekre, a tanárok pedig minden erejükkel segítették őket. Az eredmények nem maradtak el.

Williams Kada

idén megnyerte az Amerikai Matematikai Diákolimpiát,

Andó Angelika

második lett az európai lány matematika-diákolimpián, ahol előző évben

Gál Hanna

öregbítette a szegedi gimnázium hírnevét. Maga Lajkó Kálmán másodmagával a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára jutott ki, s ott ezüstérmes lett, négyen jártak a Közép-Európai Diákolimpián, 2016-ban pedig a Romanian Masters of Mathematics versenyen az egyik feladatot egyedül ő tudta megoldani a teljes mezőnyből. Magyarországon is értek el sikereket, eredményesen szerepeltek többek között az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. A felvételi nehezén már túl van az a 10 diák, aki külföldre készül, habár a végeredmény csak augusztusban derül ki. Lajkó Kálmán Cambridge-ben tanul tovább ősztől négy osztálytársával, Williams Kadával, Gál Hannával,

Váli Benedekkel

és

Hansel Somával

, míg Andó Angelika a „vetélytárs városban”, Oxfordban, a Queen's College-ban jár majd egyetemre. „Egy Cambridge-i matematika szakos BSc diploma jó kezdés. Azt még nem tudom, hogy miként folytatom ezt követően a tanulmányaimat” – fogalmazott a terveiről. Üzent azoknak is, akik a Radnóti-gimnáziumba mennének matematika fakultásra: - azoknak ajánlom az osztályt, akik nemcsak a matematikát szereti, hanem a tanulást is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.