A MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség díszvendége Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Az elnök üdvözölte az egybegyűlteket, majd A siker záloga: jókor jó helyen című előadásában a kutatóközpont hazai és külföldi tudományos életben betöltött szerepét, jelentőségét ecsetelte. Az elnök elárulta, egy hajszálon múlott, hogy ifjú pályakezdőként a szegedi egyetem befejezése után nem ide került dolgozni. Szegedre is beadta pályázatát, de az Atomkutató Intézetből előbb kapta az értesítést, hogy felvették, így nem lett a Biológiai Kutatóközpont munkatársa, pedig itt is szívesen látták volna. – Elnök úr, mit jelent a hazai biológiakutatásban az SZBK létrehozása? – A Biológiai Központ létrehozása alapvetően megváltoztatta Magyarországon a biológiai kutatásokat. Ezzel az intézettel vált lehetővé, hogy hazánk is bekapcsolódjon a modern biológiai, biofizikai, genetikai kutatásokba. Nélküle az ország valószínűleg nagyon-nagyon hátul lenne e területeket illetően. Óriási eredmény volt ez akkor, meg kellett küzdeni érte. Remélem, az akadémiai kutatóhálózat tervezett változtatásaihoz is lesz erőnk, és a mostani tagokból sem hiányzik majd a bátorság, hogy ezeket közösen végrehajtsuk. – A 40 év igazolta, indokolt volt vidékre hozni az SZBK-t. – Igen, noha a kutatók nagy része azt szerette volna, hogy Budapesten maradjon. Jó döntés volt, hogy Szegedre hozták. Azt gondolom, Magyarországon szükség van arra, hogy nagy egyetemi városokban legyenek kutatóintézetek. – Újraválasztásakor fő célként a kutatóintézetek hatékonyabbá tételét nevezte meg. – Első lépés az, hogy a jelenlegi szétaprózott kutatóhálózatból egy, a Szegedi Biológiai Kutatóközponthoz hasonló méretű kutatóközpontokból álló hálózatot hozzunk létre. Ezen belül a kiemelkedő egyéniségek körül kialakulnak azok a kutatócsoportok, amelyek adott ideig, amíg a téma érdekes, abban dolgoznak, majd rugalmasan át tudnak alakulni. Nincs merev intézményi struktúra, hanem nagy intézmény van, s ezen belül a csoportok dinamikusan tudnak alakulni. – Mekkora esély van arra, hogy a GDP-ből növekedjen a kutatásfejlesztésre elkülönített pénz összege a közeljövőben? – Magyarország nemzeti összterméke 30 ezermilliárd forint környékén mozog. Az 1 százalék az 300 milliárdot jelent. Ahhoz, hogy ezt a tervezett 1,8 százalékra emeljük, kb. 560 milliárdra lenne szükségünk. Ez elhatározás kérdése. Ha megvan a szándék, akkor az összeget fokozatosan lehet 1,8 százalékra emelni. Amennyiben a kormány olyan költségvetést terjeszt be, hogy ezek a növekedések benne vannak, akkor 3-4 év alatt el tudjuk ezt érni, de ahhoz szükséges, hogy már a 2012-es költségvetésben is megjelenjen legalább egytized vagy kéttized százalékos növekedés. Nem nehéz kiszámolni, nagyjából 30 milliárd jelenti az egytized százalékot, tehát 30-60 milliárd növekedést kellene elérni évente ahhoz ezt a tervet teljesíteni lehessen. – Lát-e erre vonatkozó szándékot a kormány részéről, és milyen eszközökkel rendelkezik az Akadémia, hogy esetleges nyomásgyakorlással elérje a célját? – Nyomást nem gyakorlunk, érdeket próbálunk érvényesíteni. A kormányfőben látom az elhatározást, ugyanakkor azt is világossá kell tenni, hogy ehhez szerkezeti változásokra van szükség. Akkor lehet a tudományra több pénzt fordítani, ha megtörténnek azok a szerkezeti változások, amelyek a hatékonyabb felhasználást lehetővé teszik. A szegedi központ a 40 év alatt bebizonyította, hogy rugalmasan tud igazodni, alkalmazkodni a kutatási témákhoz, át tud alakulni belül az intézményhálózat. Az akadémiai kutatóhálózatban ma sok helyütt nehézségnek látom azt, hogy az intézetek kicsik, nem tudnak dinamikusan, rugalmasan változni, átalakulni a kor követelményeinek megfelelően, ezért a 2011. december 5-6-ára összehívott akadémiai közgyűlésen elő fogom terjeszteni ennek a hálózatnak egy lényeges megújítását. Ehhez két dolog kell: a kutatótársaim támogatása és a kormány szándéka, elkötelezettsége, hogy az átalakításhoz szükséges finanszírozást biztosítsa. – Viccesen elhangzott, hogy Szent-Györgyi Albertet a Lendület program keretében hozta haza Klebelsberg Kunó. A mostani program kiket céloz meg és milyen sikerrel alkalmazzák? – A program arra szolgál, hogy a 30-45 év közötti kutatókat, akik Magyarországon tanultak, itt szerezték meg a doktori címüket, és külföldön dolgoznak vagy dolgoztak, hazacsábítsuk. Közülük a legkiemelkedőbbeknek szeretnénk biztosítani olyan feltételeket, amilyeneket külföldi laboratóriumokban megtalálnak. Ez jelenti egyrészt természetesen az anyagi feltételek biztosítását, a fizetésüket, ha nem is amerikai vagy német színvonalra, de annak közelébe tudjuk hozni. Vannak olyan fiatal kutatók, akik a jelenlegi tanári fizetés kétszeresét kapják. Az eszközökben is biztosítani tudjuk számukra azt, hogy olyan műszereket használjanak, amelyekkel tudnak versenyképesen dolgozni. A program keretében, amely 2009-ben kezdődött, 28 kutató dolgozik Magyarországon. Az első évben 5-tel indult, 2010-ben már 7-en tértek haza. Az idén 16 kutatónak tudtuk biztosítani ezt a lehetőséget. Kiemelkedő teljesítményű fiatalokról van szó, olyanokról, akik a világ bármely laboratóriumában megfelelnek a legmagasabb követelményeknek, úgymond, versengenek értük. Ha koncentráltan használjuk fel a rendelkezésre álló pénzt, akkor versenyben tudunk maradni. Érdemes ebbe befektetni, mert Magyarországon még megvan az az intellektuális tudományos bázis, amely vonzani képes ezeket az embereket. – Nem fog ez a megkülönböztetés feszültséget eredményezni a régi és az új kutatók között? – A kutatás egyik hajtóereje a feszültség, a többiek majd megpróbálnak hasonló teljesítményeket produkálni. – Az előadásokból megtudtuk, akkor, 40 évvel ezelőtt sem volt pénz eszközökre, meg most sincs. Nem fenyeget az a veszély, hogy emiatt lemaradunk a világbeli élvonaltól? – Negyven éve is volt és most is van, csak elhatározás kérdése, mire fordítjuk. A magyar tudománynak mintegy 15 milliárd forintra lenne szüksége ahhoz, hogy kiemelkedő fejlesztéseket lehessen végrehajtani. Az, ha úgy vesszük, nem sok pénz.
