Szabó Gábor rektor: A szegedi tudáspotenciál adósa környezetének

A szegedi tudáspotenciál gazdasági hatása nem arányos annak tudományos méreteivel, így tulajdonképpen adósa környezetének. Ahhoz azonban, hogy ez a helyzet megváltozzon, a környezetétől is feltétlen segítséget kell kapnia – véli Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem július 1-jén hivatalba lépett új rektora. Az akadémikus úgy irányítaná az universitast, akár egy nagyvállalatot: eltökélt célja a gazdasági életben használt vezetői információs rendszerek meghonosítása.

– Az utóbbi napok a költözés jegyében teltek az életében: tanszéke a Rerrich Béla térről új helyre, a korábbi I-es kórház épületébe vándorolt át, ön pedig csütörtök óta hivatalosan is az SZTE új rektora, tehát elfoglalhatta a jelenleg az Ady téren található rektori irodát is. Hol lesz majd a főhadiszállása?

– Az ilyesfajta tevékenység nem ismeretlen számomra, hiszen korábban akár egyik földrészről a másikon fekvő laborba is átköltöztem. Ami érdekessé teszi a mostani helyzetet, az valóban az időbeni egybeesés: a tanszéki laborok felújításának kezdete teljesen véletlenül összefutott rektori megbízatásom első napjaival. Ahogy korábban már elmondtam: főállású rektora kívánok lenni a Szegedi Tudományegyetemnek, az alapvető székhelyem tehát a rektori hivatalban lesz – egyelőre a Tanulmányi és Információs Központban, majd – remélhetőleg jövő tavasztól – az eredeti helyén, a Dugonics téren.

– Már a múlt hét végén megkezdődött az átadás-átvétel folyamata, milyen tevékenységekkel jár ez?

– Szabó Gábor rektor úr aláírt bizonyos okmányokat, melyeket én ellenjegyeztem. Aztán olyan elemeket is tartalmaz ez a folyamat, melyek hosszabb időt vesznek igénybe. Ilyen például az első félév gazdasági zárása. Rengeteg dokumentumot kaptam és kapok továbbá a vezetésben részt vevő kollégáktól a folyamatban lévő ügyekről, melyekből ki lehet szűrni a következő napok, hetek, hónapok feladatait.

Nem a kereket kell feltalálni

– A rektorrá választását követő sajtótájékoztatón egyfajta gazdasági átvilágítást is kilátásba helyezett. Ezt egyesek félreértve vagy félremagyarázva a Pécsi Tudományegyetem botrányának példáját emlegették föl, amit ön sietett cáfolni. Milyen jellegű és mélységű vizsgálatról lesz szó?

– Talán valóban szerencsétlenül fogalmaztam: nem nyomozásra akartam utalni, hanem egy rendszerszintű belső vizsgálatra. Fontos tudnunk, bizonyos részeink milyen költséggel működnek, s megfelelő-e a hatékonyságuk. Egy ekkora szervezet működésében állandóan változik a munkamegosztás. Előfordulhat, hogy új feladatok keletkeztek, mások időszerűtlené váltak. Eltökélt szándékom, hogy elmozduljunk a gazdasági életben használt vezetői információs, kontrolling rendszerek irányába, hiszen az SZTE gazdasági, operatív működése véleményem szerint sokban hasonlít a nagyvállalatok működésére. A vállalati szféra eszközeinek megfelelő adaptálása fontos feladatunk lesz. Nem kell a kereket feltalálni, hiszen rengeteg kompetencia áll rendelkezésre az intézményen belül, készültek vizsgálatok is, de nincsenek összecsiszolva.

– Rektorváltás történt, nem irányváltás – fogalmazta meg vezetői filozófiáját, portálunknak korábban nyilatkozva azonban azt is kifejtette: nem elég mélyen történt meg a szegedi felsőoktatási integráció, javítani kell a karok közti együttműködést. Milyen változásokra lehet számítani?

– Jómagam, aki az integrációban a kezdetektől fogva benne voltam, állítom: a szegedi egységesülés a tizenkét karral, a széles spektrumú egyetemmel a helyes irány! Ugyanakkor azt is látom: tovább kellene haladni az integrációval. Szűkebb körben megkérdezték tőlem: van-e bátorságom hozzányúlni karok közti határokhoz? Nos, nem úgy képzelem, hogy el kell kezdeni erőszakkal összevonni a különböző karokat. Ebből a szempontból az európai uniós modellt tartom irányadónak: a határokat kell jelentéktelenné tenni a megfelelő együttműködések támogatásával.

Pedagógusképzés: a politika vegye le a béklyókat

– Mit szólnak ehhez az autonómiájukra oly büszke fakultások?

– Naiv ember vagyok, mondhatja, de higgye el, ismerem a helyzetet! Hadd említsek meg egy személyes példát. A technikatanár szak például szervezetileg a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon folyik, de magam azt mindig támogattam, s az akkreditációs beadványban is én vagyok szakfelelősként megnevezve a Természettudományi és Informatikai Karról. Biztos vagyok benne, hogy ilyen és hasonló együttműködésekkel kifelé erősebbek lehetünk. Országosan vezető szerepet játszhatunk a pedagógusképzésben is, ha az ebben érintett valamennyi szegedi kapacitást, a karok erősségeit össze tudjuk vonni. Nem veszekedni kell tehát, nem egymás zsebében turkálni, hanem összefogni. Bízom benne, hogy a kollégák partnerek lesznek ebben, s hosszabb távon gondolkodnak az egyetem érdekében.

–

A pedagógusképzés sürgősen korrekcióra szorul, hiszen ez az utóbbi évek oktatáspolitikájának legfőbb áldozata – mindezt már Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár, szegedi professzortársa nyilatkozta nekünk a múlt héten. Az ön által említett helyi, SZTE-s modell önmagában elegendő a minőség javításához vagy elsősorban országos döntések függvénye a változás?

– Az országos döntések nélkül nehezen lehet komoly változást várni, de rossz úton járnánk, ha csak várnánk, s passzívan végrehajtanánk ezeket. A politika feladata, hogy vegye le a fölösleges béklyókat, az új keretet a felsőoktatásnak kell megtöltenie tartalommal. Magam is évek óta mondom, hogy a pedagógusképzést ki kell venni a bolognai rendszerből. Emellett az egyik érvem, hogy egy tanár szakos hallgató rengeteg fölösleges időtöltéssel végez alap- és mesterszinten is. Miért van például szükség alapszinten szakdolgozatra? Úgy gondolom, akár 60-80 kreditet is elő lehetne ásni a rendszerből, ha egyciklusúvá tesszük a képzést. Ezekért a kreditekért mind szakmai tárgyakat, mind szakmódszertant, tantárgypedagógiát hallgathatnának a fiatalok, ez által újra erősödhetne a képzés. A másik érvem pedig az, hogy a BA vagy BSc tanári diplomának semmilyen munkaerő-piaci értéke sincs, hiszen az iskolákban semmit sem lehet betölteni ezekkel – akkor minek is bocsátjuk ki ezeket?

Harc a Komócsin-féle nehéz örökséggel

– Aligha tagadható, hogy az egyetemi oklevelek értéke általában is csökkent, rengeteg olyan diplomát bocsátanak ki az intézmények, melyekkel a munkaerőpiacon szinte lehetetlen boldogulni, s bizony az átlagos hallgató képzettsége sem olyan már, mint korábban. Hogyan tud megküzdeni az SZTE a tömegképzés hátrányaival?

– Itt nagyobb szerepet játszhatnak a helyi tényezők. Két külső feltételt kell figyelembe venni: egyrészt az OECD-országokban 40 százalék körüli a diplomások aránya, Magyarország tehát nem teheti meg, hogy tartósan ez alatt marad, mert akkor a nemzetközi munkamegosztásban alulra kerül. A felsőoktatásban éppen ezért szükség van a tömegképzésre. A másik tényező, hogy a felsőoktatásunkban a 90-es évek óta igen keveset változtak a módszerek és a tematikák, nem alkalmazkodtunk az új kihívásokhoz. Biztos vagyok benne, hogy az SZTE-n belül is kialakítható olyan belső munkamegosztás, melyben a tömegképzés aspektusait figyelembe tudjuk venni: bizonyos szakembereink ebben, míg mások az elitképzésben lehetnek foglalkoztatandóak. Az biztos, hogy alapszinten új módszertani elemekre és tartalmakra van szükség, hiszen más gondolkodási sémákkal érkeznek a diákok, mint korábban. Egyfajta oktatás-módszertani műhelymunkára, belső önképzésre gondolok még akkor is, ha tisztában vagyok kollégáim leterheltségével.

– Az intézményen belüli együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről már hallottunk, de legalább ugyanilyen fontos kérdés az egyetem és az önkormányzat közötti kapcsolat is. Erről legutóbb éppen itt, portálunkon B. Nagy László parlamenti képviselő, a Fidesz szegedi polgármesterjelöltje szólt igen kritikusan, mondván: elfogadhatatlan, hogy a két legnagyobb munkáltató menedzsmentje nem kommunikál egymással. Különösen annak tükrében lényeges erről beszélni, hogy Szeged fő kitörési pontja szakértők szerint éppen az egyetem lehet.

– Én pontosan ugyanezt gondolom: a város és az egyetem szoros együttműködése jelentheti a kitörési pontot. A múltról nem szeretnék beszélni, nem lenne szerencsés egyik vagy másik felet hibáztatni, de ennek már nincs is jelentősége. Annyit azért megjegyeznék, hogy nehéz örökséget kell leküzdenie az universitasnak, még emlékszem a Komócsin elvtárs-féle szemléletre, mely az egyetemi közösséget értelmiségiek gyanús bandájának tartotta. Inkább egy pozitív példát említenék meg, mégpedig a lézerközpont, az ELI ügyét, ahol város és egyetem összefogott. Különböző politikai körökkel beszélgetve is megnyugtató számomra, hogy nincs olyan erő, mely ne támogatná a megvalósulását. Akkor lesz sikeres és előnyös egyébként a projekt Szeged számára, ha az a jövőre vonatkozó javaslat valósul meg – mely többek között az én gépemen található –, ami a lézerközpont mellé egy tudományos parkot is feltételez. A város polgárságának is látnia kell, nemcsak tudományos kuriózumról van szó, legalább ilyen fontos, hogy a tudományos park – melynek megvalósulásához az önkormányzat segítségére is nagy szükség van – high-tech vállalkozásokat vonzzon ide. Úgy gondolom, az ELI ugródeszka lehet a jövőbeni kooperációhoz függetlenül attól, ki vezeti az egyetemet és ki a várost. Még valamiről szólni kell itt: ahogy Lengyel Imre professzor tudományos mérésekkel igazolta, a szegedi régió tudáspotenciáljának (egyetem, kutatóintézetek) gazdasági hatása nem arányos annak tudományos méreteivel. Úgy is mondhatjuk, a szegedi tudományos potenciál adósa környezetének. Ahhoz azonban, hogy adósságát törleszteni tudja, feltétlen segítséget kell kapnia környezetétől!

Szeged és az egyetem is profitálhat a Mercedes-projektből

– Ennek egyik első lépése lehetne, ha a politikai elit nem csak szavakban lenne nyitott az ön által említett Lengyel Imre és kutatócsoportja fémjelezte regionális fejlesztési koncepció iránt...

– Valóban, a politikai vezetésnek is meg kell próbálni távolabbra gondolkodni. A fejlesztéspolitikában konszenzusnak kell uralkodnia, definiálni kell a választási ciklusokon átívelő célokat, irányokat. Az ELI ismét csak jó példa, hasonló politikai konszenzus mellett kellene kialakítani a fejlesztési koncepció néhány további elemét, adott esetben egy ipartelepítési projektet, hiszen az adottságok nem függnek a városvezetés színétől. Lesz egyébként a közeljövőben az egyetem számára még egy fontos lehetőség, mégpedig a Mercedes-projekt, melynek városi kiágazásai is lehetnek. A Mercedes nem fog Szegedre települni, de a beszállítói kör Szegedhez is tartozhat. Azt kell azonban megérteni, hogy a mai világot ismerve a magyar vállalkozásoknak nem szabad a Mercedeshez menniük tárgyalni, hanem Stuttgartban a Mercedes beszállítóival egyezkedhetnek, hogy nekik mit fognak beszállítani. A beszállítói státusz eléréséhez jó pár év kemény munkára és fejlődésre van szükségük a hazai cégeknek. A lényeg azonban számunkra az, hogy a projektnek óriási a kisugárzása, melyhez Szeged is kapcsolódhat, s éppen az egyetem segítségével, hiszen mi komoly együttműködést tervezünk a Mercedes-beruházással.