Eltűnő kisépítményeink

Ma már nyoma sincs a Kálvária sugárúton annak a kálváriának, amiről a sugárút egykor a nevét kapta. A szakrális (például út menti keresztek, szentképes oszlopok, szobrok, kápolnák) és profán (kilométerkövek, birtokhatárjelzők stb.) kisépítmények megőrzésére is szerette volna ráirányítani a figyelmet az a nemzetközi konferencia, amelynek idén a szegedi Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék adott otthont május 22-25. között. A 18. alkalommal lezajló ülésen osztrák, német, szlovák és magyar előadók vettek részt.

Barna Gábor, a Néprajzi Tanszék vezetője úgy fogalmazott, hogy a szakrális kisépítmények kortörténeti és mentalitástörténeti dokumentumok, jelzik az akkori emberek kiszolgáltatottságát, de ugyanakkor reményét és hitét is, ahogyan Istenhez fordultak a nehéz időkben. A tanszékvezető hozzátette: kiadványaik segítségével fel szeretnék hívni a figyelmet e kisépítmények megmentésére és felújítására, melyek közül itt Szegeden is nagyon sok a városfejlesztésnek vagy korábban az ideológiának esett áldozatul: az újszegedi templom mögött például egykor egy lourdes-i barlang állt. Milyen szép lett volna, ha a lourdes-i jelenés 150. évfordulójára emlékezve visszaállítják azt.

A rendezvény keretében bemutatták Grynaeus Tamás (képünkön), a Néprajzi Tanszék címzetes egyetemi docense szerkesztésében megjelent „Szakrális kisépítmények” című tanszéki kötetet is. A szerkesztőt a kötettel kapcsolatos tapasztalatairól kérdeztük.

- Milyen előzményekre tekint vissza a kötet?

- A kisépítmények kutatását feleségemmel Bálint Sándor ösztönzésére kezdtük el az ország különböző részein, ez gazdag anyagot hozott, ami még szintén kiadásra vár. Két évvel ezelőtt a Bálint Sándor-emlékév tiszteletére megszakítottam a hagyományos orvoslásról szóló előadásaim folyamát, és a szakrális kisemlékekről kezdtem egy félévi előadás-sorozatot. A szemináriumon pedig azt a feladatot kapták a hallgatók, hogy egy bizonyos terület (tipikusan a születési hely) kisépítményeit dolgozzák fel. A hallgatók lelkesek voltak, és a szemináriumi dolgozatok értékes, jó színvonalú, gazdag anyagot hoztak. Barna Gábor tanár úrral ezért elhatároztuk, hogy kiadjuk e tanulmányokat– így született meg ez a kötet.

- Hogyan mutatják be ezek az írások az építményeket?

- Semmiféle megkötést nem adtunk előre a hallgatóknak a terület meghatározásán, körülírásán kívül, ezért a legkülönbözőbb tematikájú és feldolgozású dolgozatok születtek. Így olvasható a kötetben például olyan dolgozat, amely egy a Vértes-hegységben lévő vaskereszt történetét dolgozza föl. Ez azért izgalmas, mert a 21. századi gyűjtés során kiderül, hogy ehhez a 19. század második felében létesült kereszthez a Szent László-legendának az aktualizálódásai kapcsolódnak. Egy másik dolgozat egy helységnek az összes keresztjét, szentképes oszlopát, kálváriáját vizsgálja. Nemcsak a jelenlegi ország területéről szerepelnek dolgozati témák, hanem Délvidékről és más területekről is.

- A konferencián bemutattak egy másik kötetet is, amelyben szerepel egy kutatása.

- Tavalyelőtt a felső-ausztriai Adlwangban rendezte meg a szakrális kisemlékeket kutató osztrák társaság a konferenciáját, amelynek néhány előadása megjelent most a Barna Gábor szerkesztette „Kleindenkmale” című kötetben. Én akkor az észak-somogyi (Balaton és a Kapos-völgy környéki) szakrális kisemlékekről beszéltem. E terület körülbelül ötven településének hihetetlenül gazdag és szép anyaga van, egyik legkedvesebb nekem ezek közül a libickozmai „fakép”. Mikor először említették, én sem tudtam elképzelni, mi is lehet az: a dűlőút mentén állt egy óriási öreg tölgyfa, amelynek törzsén egy lefelé szélesedő, kikorhadt rész tátongott, és ebbe helyeztek el egy egyszerű Mária-olajnyomatot. A fa törzsén és a fa alatt kisebb kis szentképek, a tövénél gyertyák, mécsesek, kis virágcsokrok voltak elhelyezve – ez volt a fakép. Akkor értettem meg azt a közkeletű mondást, hogy „otthagytál a faképnél”.

- Miért tartják fontosnak ezen emlékek életben tartását?

- Egyrészt azért, mert ezek pusztulnak, persze néha keletkeznek érdekes újak is. Másrészt ezen építményeket mi nem tárgyaknak tartjuk, hiszen mindegyikéhez kapcsolódik valami, néha nagyon súlyos emberi vagy közösségi probléma, valamilyen katasztrófa, vagy éppen valami feletti öröm, fogadalom, hálaadás. A városokban lényegesen kevesebb ilyen kisépítmény található, a település növekedésével ezek elhalványodnak.