A poszttraumás stresszbetegség

A tüneteket tulajdonképpen már az amerikai polgárháború alatt, illetve után felismerték és leírták. 1871-ben jelent meg az első közlemény arról, hogy némelyik polgárháborús katona szívműködésében vegetatív működési zavarokat lehet találni. Az első világháborúban ugyanezt az állapotot repeszgránát sokknak nevezték, akkor még azt gondolva, hogy a robbanás okozta agysérüléshez kapcsolódhat. A második világháború után – jellemző, hogy a modernebb kor mennyivel több szörnyűséget tudott „kitalálni” – a háborús sérültek mellett a szőnyegbombázást átélték, a náci koncentrációs táborok túlélői és az atombomba-támadás áldozatai között egyaránt meg lehetett találni ugyanazt az állapotot.

Idézzük fel egy 26 éves, házas katona beszámolóját erről a betegségről, aki három évvel hazatérése után került kórházba. A fő panasza súlyos szorongás volt, amely mindig akkor kezdődött, amikor abbahagyta a napi munkát és otthon elővette az újságot a háborús hírekkel. Elmondta, hogy mikor a frontra indult, jól kiképzettnek és felkészültnek érezte magát. Bár kezdetben az ölést taszítónak érezte, fokozatosan megtanulta elviselni, sőt racionálisan meg is tudta indokolni magának. Volt azonban néhány élménye, amit különösen fájdalmasnak és zavarónak talált. Az egyik ilyen akkor volt, amikor hirtelen szembekerült egy ellenséges katonával, de a géppisztolya beragadt, és ezért kénytelen volt az ellenfelének a fejét a géppisztoly tusával szétverni. Még most évekkel később is hallja azt a sikolyt. A másik rendkívül fájdalmas esemény akkor fordult elő, amikor a legközelebbi barátja egy zárótűzbe keveredett. Mivel elég közel feküdtek egymáshoz , a barát vére őt is lepermetezte. A háborúból való visszatérés után támadt némi nehézség e a beilleszkedés körül az első évben, de aztán sikeresen letelepedett. Tervezte, hogy visszatér az egyetemre , amit abbahagyott, azonban otthon, amikor kezébe kerültek az újságok a háborús hírekkel, elkezdte azt érezni, hogy akaratlanul is elétódulnak a saját kellemetlen háborús emlékei. Különösen annak az embernek az emlékétől szenvedett, akit a saját kezével kellett megölnie, és a barátja halála is nyomasztotta. Lidérces álmai támadtak, amelyekben átélte azokat a pillanatokat, amikor ő maga majdnem megsebesült vagy meghalt. Az egyik ilyen álomban olyan hirtelen ugrott ki az ágyából, hogy a karcsontja valamibe beleütközve megrepedt. Később nappal is jelentkeztek ezek a problémák. Egy alkalommal mély fűben biciklizve, hirtelen egy olyan részlet villant emlékezetébe a háborúból, hogy menet közben levetette magát a bicikliről, és jól összeverte magát a földön. Egyre ingerültebb lett a feleségével szemben is, és tulajdonképpen a feleség kérésére vették fel a kórházba. Három hét intenzív kezelés után bocsátották haza. Ebből a példából is látszik, hogy egy –egy élethelyzet milyen hosszú távú visszafordíthatatlan hatású lehet az egyénre, egészségi állapotára. Ha nem tudjuk elkerülni ezeket a behatásokat, és nem tudjuk feldolgozni egyedül, kérjünk orvosi segítséget.

Jelen cikk a Szegedi Ifjúsági Ház Kulturális, Fejlesztő és Médiaközpont Nonprofit Kft. TÁMOP -6.1.2-11/1-2012-0453 pályázat keretében oktató jelleggel készült

(X)