Ilyen az élet a szegedi garázs-lakásokban

A szebb napokat is látott újszegedi vasútállomás mögötti garázssoron különös jelenségre lesz figyelmes az idetévedt bámészkodó: az egyik betonkocka hátsó falából fehér kályhacső mutat az ég felé, másik oldalán pedig egy békebeli tévéantenna magasodik. Közöttük egy kisablak is árulkodik arról, hogy lakik valaki odabent. Mégpedig Lajos bácsi, egy 62 éves rokkantnyugdíjas.

– Télen sincs túl hideg itt. Korábban egy kútvölgyi tanyán éltem, ott megszoktam a hideget – meséli.

Négy éve rendezkedett be a férfi az egykori garázsban. Mint mesélte, 350 ezer forintért vásárolta egy ismerősén keresztül. Balról egy elosztóból vezetékek lógnak. Sárga, fakult mikró és egy elektromos rezsó néz farkasszemet a szemben álló, talán még fekete-fehér televízióval. 22 éve mindkét lábát amputálták, azóta komoly gondot okoz neki még a legegyszerűbb teendő is. - Legyen szíves egy kicsit felsöpörni idebent! – kérlel, miközben kitolat elém az elektromos kocsijával. A sarokban álló barna vaskályha mögött megtalálom a fanyélre erősített műanyag lapátot és rutinos mozdulatokkal söprögetni kezdek.

Lajos bácsi eredetileg Hódmezővásárhely mellett született. Családjával már régóta nem tartja a kapcsolatot. Évtizedekkel korábban egyedül élt egy kútvölgyi tanyán, majd Nagymágocsra került. Itt a kastélyban évtizedekkel ezelőtt kialakított szociális otthonban csak rövid időt töltött. A következő állomás az életében a szegedi Tarján városrész egyik élelmiszerboltjának raktára volt. Itt lakott két évig egy hátsó helyiségben – igen puritán körülmények között. Ekkor ismerkedett meg azzal a kedves hölggyel, aki négy éve segített neki megvásárolni a garázst. (A hölgy gyűjtést szervezett Lajos bácsi számára.)

Hogyan oldja meg a tisztálkodást? – kérdeztem tőle, s fejével a bejáratnál elhelyezett fehér műanyag kannák felé intett. Az egyik alján kis fémcsapot fedeztem föl. – Ezekből mosdok – mutatja. Egy vízszerelő férfi hordja fel bennük a friss vizet, hetente kétszer. Lajos bácsi elmondja még, hogy havonta mindössze kilencven ezer forintból – a rokkantnyugdíjából tengődik. Vannak jóakarói, akik időnként élelmiszert és cigarettát hoznak neki a közeli boltból. Éjszakára becsukja a napközben sarokig tárt nagy ajtót, és nem törődik a kint történtekkel. Ilyenkor télen háromnaponta gyújt be a sarokban felállított vaskályhába. Azért csak ennyiszer, mert a tolószéke miatt nehezen tudja alul berakodni a tűzifát. – Vannak errefelé gyanús alakok. Egyébként pedig a töltés túlsó aljánál, a kis erdős részen sátrakban is élnek emberek – kapom tőle az újabb elszomorító tényeket. Talán két-három garázsban laknak még itt fenn a soron. A többiben autót tartanak, vagy műhelynek használják tulajdonosaik.

Ekkor szalad be kintről egy játékos kölyökkutya. Beleszagol a rezsón felejtett serpenyőbe, majd miután nem talál benne semmit, gyorsan továbbáll. Kérdésemre, hogy nem fél-e a harmadik híd megépülésével járó tereprendezéstől, Lajos bácsi csak legyint. – Már húsz éve mondogatják, aztán mégsem történik semmi – válaszol mosolyogva. Az úgynevezett „harmadik híd” megépítése az utóbbi hónapokban már kézzelfoghatóbb közelségbe került. Ha megépül, a garázssort – a környező területekkel együtt – ledózerolják, a végállomásból ugyanis újra nagyforgalmú csomópont lesz majd.

Az állomás története

Az újszegedi vasútállomás épülettömbje egészen más képet mutatott az 1900-as évek elején, hiszen a monarchia korában fontos átmenő forgalma volt a Délvidék irányába. A trianoni döntés következtében Magyarország vasúthálózatának 62%-a került a szomszédos országokhoz. Részben ennek hatására a két világháború között már jóval kisebb jelentősége volt az állomásnak. Az újabb nagy csapást a második világháború jelentette. A szövetséges haderők részben lebombázták az ide kapcsolódó vasúti hidat. A visszavonuló német csapatok 1944. október 9-én a híd megmaradt részeit is fölrobbantották. Az 1950-es évektől az újszegedi oldalon már csak a megcsappant határ menti forgalmat biztosította az állomás. Napjainkra reggelenként és délután indul egy-egy vonat Békéscsaba irányába. Tóth Péter

További fotók: