Jó Arcokat keres a SZEGEDma: Bánfi Márk


Jó Arc címen indított sorozatot útjára a SZEGEDma.hu, ezúttal az ÁRKÁD-ban beszélgettünk fiatalokkal. Megéri megmutatnod magad, s szerepelned rovatunkban, hiszen értékes nyereményt sorsolunk ki a Jó Arcok között, ezúttal a PC-BoX Kft. jóvoltából.
A tizenhét esztendős
Bánfi Márk
nagy
Lady Gaga
rajongó- illetve ahogy az énekesnő hívja követőit, "little monster". Legutóbbi bécsi koncertjére sajnos nem jutott el, a következő turnéja valamelyik állomásán mindenképp részt akar venni. Portálunknak elmondta, szereti Gaga stílusát, azt, hogy önmagát meri adni és, hogy kiáll mindazokért, akik valamiben különböznek az átlagtól. A popzene mellett a dubstepet is szereti, a magyarok közül pedig a pécsi Punnany Massif néhány számát kedveli. Márk szerint elengedhetetlen, hogy egy fiatal több idegen nyelvet is jól beszéljen, hiszen külföldön egyszerűbb elhelyezkedni. A Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskolában kéttannyelvű képzésben résztvevő tizenhét esztendős fiatal az érettségi után először Pesten próbál majd szerencsét, majd Angliába, Németországba utazna, vagy épp nővéréhez, Hollandiába.