György András református lelkipásztor evangelizációra érkezett Somorjáról, a Felvidékről, Felső-Csallóközből a szegedi Honvéd Téri Református Egyházközséghez. A SZEGEDma.hu-nak adott interjújában a felvidéki gyülekezet életéről is mesélt.– Kereskényi Sándor, a Honvéd téri gyülekezet lelkipásztorának meghívására érkezett Szegedre evangelizációs szolgálatot végezni. Milyennek látja az itteni közösséget? – Az evangelizáció egyházi kategóriák szerint azt jelenti, hogy egyfajta lelki megújulást elősegítő szolgálatot végzek gyülekezetben. Vasárnap kezdtük az alkalmakat. Nagyon kedves, bensőséges gyülekezetet ismerhettem itt meg, tiszta szemű embereket, nagyon jól esik a lelkemnek, hogy olyan közösség létezik itt a Honvéd téren, amely integráló, rendkívül nyitott az itt élő emberek iránt, nagy befogadókészséget mutat. Nagyon életszerű közösség, ami azt jelenti az én olvasatomban, hogy fejlődőképes, dinamikus és sok erő van benne. – Izsák családjának történetén keresztül mire szeretne rávilágítani a prédikációiban? – Arra, hogy miként lesz az ember áldáshordozó és áldásközlő. Isten országában ez egy igen komoly dolog. Az áldás a mi olvasatunkban Isten jelenléte az emberi keretek között, vagy az ember életében. Izsák családjának történetén keresztül próbáltuk ezt megfogalmazni estéről estére, úgyhogy az ő családját feszítő problémákat, krízishelyzeteket taglaltuk, és ebből egy isteni megoldást szerettünk volna kibontani, kicsit mintát is adva a hallgatóságnak abban, hogy miként van lehetőség az áldatlan vagy rossz állapotot jóra fordítani. – Mit közvetít ez a történet? – Izsák családjában egy nagyon érdekes feszültség bontakozott ki, a két fiuk – ikreik születtek – nem nagyon becsülték az ősök értékeit: az isteni elhívást. A szülők nevelési felelőtlenségének következtében felszabaduló energiák egyszer csak annyira elérték a maguk hatásfokát: a család szétszakadt, viszont Istennek pontosan ebben a szituációban lett szava az egyikükhöz, és így tudta utolérni, áldásközlővé tenni, bűnbánatra sarkallni, így tudta újjászülni az embert és a családot. – Felvidékről érkezett, milyen az ottani gyülekezet? – A somorjai miliő még a felvidékinél is kicsit specifikusabb, tudniillik Pozsony közelsége miatt az állandó munkaerő-fluktuációnak köszönhetően folyamatosan változó közeg. Somorja egy körülbelül 14 ezres város, ahol viszonylag békésen élnek egymás mellett szlovákok és magyarok, 60 százalékban magyarok, 40 százalékban szlovákok. A gyülekezeti közösségünk olyan közeg, aminek különösebb évszázados tradíciói vannak ugyan, de annak gyakorlati következményei nincsenek, így igazából most építjük ki a magunk hagyományait. Ez a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy most kell olyan rendezvényeket, hagyományokat megalapozni, amire a gyülekezet hosszútávú identitását fel lehet építeni. Egyébként a felvidéki gyülekezetek általános képe azt mutatja, hogy egy új, társadalmi szerepet vállalni képes közeg alakul, amely ifjúsággal, gyerekekkel, családokkal perifériára szorult emberekkel foglalkozik, szóval lassan bekövetkezik az, amit Krisztus elhívásával és a reformációkor tapasztaltunk, hogy az egyház betölti a küldetését. Fokozatosan alakul mindez, de úgy gondolom, hogy minden reménységünk megvan arra, hogy bizakodóan nézzünk a jövő felé. – Nemrég, 2009. május 22-én Debrecenben az alkotmányozó zsinat elfogadott egy közös egyházalkotmányt, mely a Magyar Református Egyház határon túlra szakadt részével való egységét deklarálta. Ennek mennyiben volt hatása önökre nézve? – A mi egyházunk papíron nem lett a része ennek, több olyan dolgot is megfogalmazott az egyházkerületünk, hogy politikai erővel nem lehet, nem is szabad egyházi életet befolyásolni, még annak a céljából sem, hogy ez esetleg a nemzetet erősítse. Sokkal inkább azon a véleményen voltunk, hogy az egyház, a Krisztust követő emberek közössége az, amely képes a nemzetet, az ország ügyét, a társadalmat egyenesbe állítani. Ennek ránk nézve inkább „az első pozitív jel” hatása van, hogy létezik egy olyan tömb, amihez mi is spontán kapcsolódhatunk, mindenféle elvárások nélkül.
