Nyitott határok – távolodó kapcsolatok

Miért van az, hogy a magyar autonómia hallatán szinte minden román, szerb, szlovák vagy ukrán politikus zsebében kinyílik a bicska? Jót tesz-e az RMDSZ-nek, ha ezúttal nem kerül be a kormánykoalícióba, és ellenzéki pártként politizál tovább? Románia uniós tagsága után megnyíltak a határok, mégis mintha eltávolodtak volna egymástól az anyaországiak és a határon túli magyarok. Többek között erről is kérdeztük Toró T. Tibort, az Erdélyi Nemzeti Tanács alelnökét pénteki szegedi látogatása során.

- A múlt héten lezajlottak a romániai választások, viszont a mai napig nem tudni, tulajdonképpen ki is győzött, és hogy állnak a kormányalakítási tárgyalások?

- Valóban probléma megállapítani, ki is győzött a választásokon, hiszen ami a szavazatszámot illeti, a szociáldemokraták végeztek az élen, igen kevéssel, jó fél százalékkal, a mandátumszámok tekintetében viszont a demokrata-liberálisok nyertek. A két párt között egyensúly alakult ki, s a kettőjük közötti párharcnak több kimenetele is lehetséges. A „királycsináló" a Nemzeti Liberális Párt lehet. Az RMDSZ eddigi pozíciója - úgy tűnik - megrendült, míg az előző két választáson megkerülhetetlen volt, ma már nem az. Eddig csak úgy lehetett megkerülni, ha például a szélsőséges, nacionalista Nagy-Románia Pártot emelik be a koalícióba. A nemzetközi helyzet nem kedvezett ennek a megoldásnak, hiszen Románia az elmúlt nyolc évben mindig igyekezett valahova, hol a NATO-ba, hol az EU-ba. Most nem igyekszik sehova, és a Nagy-Románia Párt sem került be a parlamentbe. Ez lehet az egyik pozitív hozadéka a mostani választásoknak. Ugyanakkor észre kell venni, hogy a párt szellemisége még mindig ottmaradt, második-harmadik vonalbeli embereik azért a két nagy párt soraiban is megtalálhatók.

A nemzetállam fogságában vergődik a hivatalos magyar politika

- Miben reménykedhet az RMDSZ, kivel lépne szívesebben frigyre?

-

Markó Béla

, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy igazából jól működtek együtt négy éven keresztül a Nemzeti Liberális Párttal, amikor kisebbségi kormány vezette az országot majdnem másfél esztendeig. Mindkét párt azt nyilatkozta, előbb egymással egyeztetik álláspontjaikat. Maradhatnak, de szét is válhatnak. Az RMDSZ-nek igen magas a koalíciós potenciálja, hiszen ideológiai béklyók nem kötik, a háromból bármely párttal összeállhatnak. A kérdés csak az, a többiek akarnak-e az RMDSZ-szel. Minden változat lehetséges. Nagy valószínűséggel az államelnök egy demokrata-liberálist fog megnevezni miniszterelnöknek, aki megpróbál kialakítani egy koalíciót. Ez lehet nagykoalíció a szocdemekkel és a Nemzeti Liberális Párttal, ami természetesebb lenne, harmadiknak be lehetne venni az RMDSZ-t. A parlamenti aritmetika nem kényszeríti őket erre. Ebből az következik, hogy beszűkül az RMDSZ érdekérvényesítési mozgástere, és teljesen más helyzet áll elő, ha a párt tizenkét év kormány közeli állapot után ellenzékbe kerülne. Elő kellene venni a régi, hatékony eszközöket, és megpróbálni érvényt szerezni az autonómiatörekvéseknek.

- Miért berzenkedik szinte minden szomszédos ország anyanemzete a magyar autonómiatörekvések hallatán?

- A kisantant országai az autonómiát mindenképpen negatívan élik meg, úgy érzik, hogy az elmúlt évszázadban vagy évtizedekben összebütykölt nemzetállamok létét veszélyezteti. Az ellenkezőjéről nem tudtuk meggyőzni őket két évtized alatt sem. Úgy látom, az autonómiáknak csak akkor lehet esélyük, ha kialakul az autonómiák összefüggő, összehangolt rendszere. Az erdélyi magyaroknak valamivel kevesebb, mint a fele tömbben él a Székelyföldön, nekik nyilván egy markáns területi autonómia kellene, a szórványban vagy az interetnikus közegben élő közösségnek pedig olyan kulturális autonómia, amely időnként önkormányzati elemekkel vegyül. Ennek az autonómiarendszernek az elve szerintem a Felvidéken, a Délvidéken és Kárpátalján is működne. Nekünk helyi sajátosságokat igénybe vevő, egységes autonómiakoncepciót kellene kidolgoznunk, és egységesen képviselnünk azt Európa és a világ előtt. Erre tesz kísérletet a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács és

Tőkés László

európai parlamenti képviselő, de úgy látom, hogy a hivatalos magyar politikai, érdekvédelmi szervezeteink a nemzetállam fogságában vergődnek. Közérthetőbben fogalmazva: a pártok elitje ki van szolgáltatva a nemzetállami módszerekkel dolgozó többségi politikai rendszereknek. Az előállt csapdahelyzetből csak egy új típusú politikával lehetne kitörni. Át kellene vennünk a dél-tiroliak és a katalánok autonómiatapasztalatait, és nemzetközi ügyet csinálni a Kárpát-medencei magyarok helyzetéből.

- A romániai demokratikus pártok részéről tapasztalnak-e valamilyenfajta nyitottságot a magyar autonómiatörekvésekkel szemben?

- Mindeddig nem volt ilyen. A liberálisok is jó esetben csak közömbösek az ilyen problémák iránt. Esetleg a decentralizáció kérdésében lehetne velük egyeztetni. Egyfajta francia típusú decentralizációt képzelnek el, kis árnyalatokkal majdnem mindegyik párt ugyanazt mondja. Az egységes területi átrendezés homogenizációs törekvéseket és nemzetállami modellt tükröz, erről nem óhajtanak lemondani. Romániáról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy homogén és egységes. Nekünk a decentralizáció és az aszimmetria az érdekünk, a saját regionalizmus - ezek a kulcsszavaink. Tudatos, jól egyeztetett, hatékony külpolitika lehet a megoldás, amely felerősítené azon törekvéseket, amelyeket e szervezetek megpróbálnak érvényesíteni a parlamentben vagy a végrehajtó hatalomban.

Nemzeti egység helyett "szétfejlődés"

- Javult-e valamelyest a romániai magyarok helyzete az ország EU-s csatlakozása után?

- Ha azt nézzük, hogy az EU-tagság óta több kilométer utat aszfaltoztak ki, több nyílászárót cseréltek ki az iskolákban, akkor azt kell mondjam, igen. Az unió hozadéka inkább egy felfokozott modernizációs program. A modernizáció nem feltétlenül szitokszó, bár az '50-es években ennek a zászlaja alatt hajtották végre a kollektivizációt. Most a modernizáció és a globalizáció mögé rejtik a homogenizációs törekvéseket. Az elmúlt években ilyen szempontból kétségtelenül fejlődött Románia. Ha a közjogi részét nézem a kérdésnek, azt, hogy az erdélyi magyar közösség közjogi garanciákat kapott-e arra, hogy közösségként megmaradjon - függetlenül a politikai széljárástól -, akkor - azt hiszem - nem történt semmi.

- A határok megnyitása kétségtelenül pozitív hozadéka volt a csatlakozásnak.

- A kapcsolattartás az anyaországgal egyszerűbb lett. A határok megnyitása valóban nagy szó, mert egyfolytában azt halljuk és mondjuk (mert ezt kell mondani), hogy egységes a magyar nemzet. A valóság az, hogy az elmúlt húsz évben inkább a „szétfejlődésnek" a veszélyét éreztem. Az olló nyílik szét. Az anyaország (vagy nem is tudom, hogy nevezzem), csonka Magyarország és a leszakított nemzetrészek között nemhogy közeledés történt volna a határnyitással, hanem - úgy érzem - a gyanakvás, a távolodás, a bizalmatlanság növekszik. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak egyik kiemelt feladata a magyar szolidaritás erősítése, a bizalmatlanság feloldása, az „olló összezárása". Nem vagyunk párt, és parlamenti képviselettel sem rendelkezünk, viszont olyan típusú legitimitással bírunk, amelyet elsősorban Tőkés László elnökünk és az ő személyisége biztosít, másodsorban a feladat legitimál minket: autonómiánk ügye és a nemzeti egység kérdése!