A magyar felsőoktatási intézmények közül egyedüliként a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fogad indonéz hallgatókat részképzésen az indonéz nemzetközi hallgatói mobilitási program (IISMA) keretében a következő tanév első szemeszterében – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az IISMA egyszemeszteres képzést biztosít az indonéz hallgatóknak a világ legrangosabb egyetemein. A kiválósági tanulmányi ösztöndíjprogramot az indonéz kormány hirdeti meg. Ennek keretében a magyar felsőoktatási intézmények közül kizárólag az SZTE-re érkezhetnek diákok, a 2023/2024-es tanév első szemeszterében 19 egyetemről 39 hallgató.
Az indonéz hallgatók az SZTE nyolc kara – gazdaságtudományi, mezőgazdasági, pedagógusképző, állam- és jogtudományi, bölcsészet- és társadalomtudományi, a gyógyszerésztudományi, mérnöki, valamint egészségtudományi – által kínált kurzusokon vehetnek részt, mellyel a hazájukban kötelező, de szabadon választható tárgyaikat váltják ki.
A harmadik alkalommal meghirdetett programban az SZTE az indonéz hallgatók között a tíz legnépszerűbb közé került a világon. A szegedi intézménybe már több mint 100 hallgató érkezett.