Politika

Orbán Viktor Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

2023. március 14., kedd
Orbán Viktor Sarkozy volt francia elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden reggel Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Párizsban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A tárgyaláson a magyar-francia kétoldalú kapcsolatokon kívül a legfontosabb nemzetközi témákról, az ukrajnai háborúról és európai politikai ügyekről volt szó – mondta a sajtófőnök.

Mint ahogy megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn utazott Párizsba, ahol munkavacsorán tárgyalt Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel. A munkavacsorát a hivatalos francia államfői rezidencián, az Elysée-palotában tartották, melynek udvarán a sajtó nyilvánossága előtt fogadta Macron elnök a magyar kormányfőt este fél 9 után - mondta Havasi Bertalan.

Hivatalos francia közlések szerint a találkozón az aktuális európai kérdéseket vitatták meg a felek, így az orosz-ukrán háborút és Ukrajna támogatását, az európai versenyképesség megerősítését, energiabiztonsági kérdéseket és az európai védelmi ipar fejlesztését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.