Novák Katalin a földrengés által érintett területre látogat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Adana, 2023. március 30. Novák Katalin köztársasági elnök (b) Adanában 2023. március 30-án Ahmet Yildirimmel, egy ötéves kisfiúval - a gyermek otthonában -, akit a magyar mentõcsoport mentett ki a februári törökországi földrengés után. MTI/Bruzák Noémi

A török parlamentben, a Nagy Nemzetgyűlésben tett látogatást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön Ankarában.

Az államfő Mustafa Sentoppal, a török parlament elnökével folytatott megbeszélést – közölte Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Az igazgató a megbeszélés témái között említette a múlt havi törökországi földrengést, a magyarok segítségnyújtását, az orosz-ukrán háborút, a Balkán kérdését, valamint egyes országok NATO-csatlakozásának kérdését.

Farkas Vajk elmondta: a találkozó hangsúlyos eleme volt a magyar emberek szolidaritása a földrengést követően, valamint a 35 emberi életet megmentő magyar segítőcsapatok szerepe. A török házelnök is megköszönte és nagyra értékelte a magyarok segítségét.

Novák Katalin a megbeszélésen elmondta, hogy édesanyaként is átérzi a török családok fájdalmát, s ezért is látogat el a földrengés által sújtott régióba. Kiemelte azt is, hogy büszke mindazokra, akik az első perctől segítik a törökországi földrengésben érintetteket.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az elnöki könyvtárba és találkozott török hungarológus hallgatókkal is. Az államfő csütörtökön még megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, ezt követően pedig találkozik Ahmet Yildirimmel, a magyar Mentőcsoport által kimentett 5 éves kisfiúval.

(MTI)

Előző sztori

Körözött terepjárót kapcsoltak le Ásotthalmon

Következő sztori

Kettős vereséggel búcsúzott a Szeged a Bajnokok Ligájától