Politika

Násztánc után házasság: összeáll a DK és Botka László

Násztánc után házasság: összeáll a DK és Botka László

2023. március 29., szerda
Násztánc után házasság: összeáll a DK és Botka László

Kiderült, miért tartja két napos kihelyezett szegedi frakcióülését Szegeden a Demokratikus Koalíció. Az eseményről és Botka László támogatásáról Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője és Binszki József, Szeged DK-s alpolgármestere tartottak közös sajtótájékoztatót.

Először a DK-s alpolgármestert kérték fel, vázolja is, miért vannak Szegeden, aki elmondta, egy körmondatban hogy a Fidesz ellen harcolnak.

Gyurcsány Ferenc fel is tette a kérdést Binszki Józsefnek

Ennyi?"

Kálmán Olga igyekezett kihúzni kicsit többet a DK-s alpolgármesterből, így elmondta azt is, hogy 2002 óta mindig egységben indultak a Fidesztől balra álló pártok a választáson, erre a hatalmas valótlanságra még Gyurcsány Ferenc is felhúzta a szemöldökét, de nem szólt közbe. Itt elöljáróban már annyit elmondott, hogy a következő választáson is közösen indulnak Szegeden.

A konkrét nagy bejelentést már Gyurcsány Ferenc tette,

a DK első támogatott helyi jelöltje az országban Botka László.

Szegeddel kapcsolatban a város szabadságát és szolidaritását emelte ki, illetve azt, hogy az önkormányzat mennyire támogatja a tömegközlekedést.

Azt a tömegközlekedést, amely az ország egyik legdrágábbja. Összehasonlításképpen Szegeden elővételben 430, fedélzeti automatából 500, járművezetőnél pedig 600 Ft egy vonaljegy. Ez Budapesten 350/450 Ft. Egy szegedi havi bérlet valóban olcsóbb (8800 Ft), mint a budapesti (9500 Ft), azonban jelentősen nagyobb területen használhatják a fővárosiak.

A szürreális pillanat a sajtókérdéseknél következett, amikor a válaszadásra készülő Gyurcsány elé toppant Kálmán Olga - mint a képen látható - és helyette válaszolt szinte minden Gyurcsány Ferencnek címzett kérdésre.

Jól beszél a szóvivő

nyugtázta a DK elnöke.

Azt azért elárulta, Gyurcsány Ferenc pártja nem adja el a lelkét, az amerikai többmilliárdos támogatásokra már szintén Kálmán Olga reagált, aki szerint ezzel kapcsolatban Márki-Zay Pétert kell kérdezni, ők nem tudnak ezekről a pénzekről többet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.