Egyre több vállalkozás nyitott a négynapos munkahétre, Szegeden is van rá példa

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A multik mellett már egyre több kis- és középvállalkozás is kacérkodik a gondolattal.

A Cégmenedzsment kutatása szerint a kkv-k fele gondolkodik HR-változtatások bevezetésén a munkaerő-kihasználtság és a hatékonyság növeléséért, valamint 60 százalékuk tervez valamilyen digitális beruházást is. A cégvezetők szerint a négynapos munkahét során a munkavállalók hatékonyabban dolgoznak, ezért nyitottak annak véglegesítésére.

Az újítások mögött többféle motiváció húzódik: a cégvezetők fele a munkaerő-kihasználtság és hatékonyságnövelés érdekében változtatna, 25 százalékuk pedig azért, hogy vonzó munkáltatóként gondoljanak rájuk a leendő munkavállalók.

Ugyanakkor a nyitottság ellenére kevés kkv gondolkodik a négynapos munkahét tényleges bevezetésén:

  • 34 százalékuk már teszteli, vagy kacérkodik a bevezetéssel,
  • 43 százalékuk bár jó ötletnek, de kivitelezhetetlennek tartja saját iparágában,
  • 23 százalékuk pedig egyáltalán nem hisz benne.

Szegeden egyelőre a 30 éves SZ-PLAST ablakgyártó cég, illetve a szatymazi CE Glass vezették be a négynapos munkahetet.

(via Index)

Előző sztori

Óvatlanok voltak a vasúti átjárókban, vádat emeltek ellenük

Következő sztori

Újabb szegedi orvost fogtak el a rendőrök