Ádám Martin góljával nyerte meg idei első meccsét a magyar válogatott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legutóbb 2018 őszén találkozott az észt és a magyar válogatott, akkor magyarok 2-0-ra nyertek a Nemzetek Ligájában játszott meccsen. Akkor tétmeccsen nyolcezer néző volt a lelátón, most negyvengyezren voltak kíváncsiak az idei év első válogatott meccsére, ami felkészülési találkozó volt az Eb selejtezőre.

Fotók: MTI/Mónus Márton és MTI/Koszticsák Szilárd

A találkozót az észtek kezdték bátrabb játékkal, több kisebb helyzetet dolgoztak ki a magyar kapu előtt. A 15. percben Sappinen tizenhatoson belülről leadott lövését Dibusznak kellett védenie. Válogatottunk szép fokozatosan vette fel a ritmust, a 21. percben Sallai cselezte be magát balról a tizenhatos sarkára, ahonnan két védő közül lövéssel próbálkozott, bár Heinnek nem igazán volt nehéz védenie, de ez volt az első kaput eltaló lövése válogatottunknak. Bár egyre inkább a magyar válogatott irányította a játékot, de a jól záró észt védelemmel szemben csak nehezen jutottak helyzetig.

A 39. percben Vécsei adott remek passzt középről a jobboldalt meglóduló Bollának, aki nagy sebességgel indult a kapu felé, megverte védőjét és 15 méterről a balfelső sarokba lőtt. Ez lett volna Bolla első találata a válogatottban, de a videóbíró les miatt érvénytelenítette. A 43. percben aztán már nem volt se bíró, se videóbíró, aki elvette volna a magyar gólt. Szoboszlai bal oldali szögletét Kalmár jobbal 18 méterről a kapu elé lőtte középről, Ádám Martin pedig az ötös bal sarkáról a kapu jobb alsó sarkába fejelite a labdát a védők szorításában. A forráskúti származású labdarúgónak ez volt az első válogatott találata. 1–0

Sok izgalmat nem hozott a második félidő első fele, bár a magyar válogatott irányította a játékot, de komolyabb helyzetet nem sikerült kialakítani. Olyannyira nem, hogy nagyobb lehetősége az észteknek volt, azonban egyszer Bolla mentett bravúrosan, majd Dibusz védett nagyot. A 69. percben Kerkez ugrott ki a balon, megkapta a labdát, majd Baranovot hagyta állva. Kerkez nagyot esett, miután Baranov rálépett a magyar válogatott sarkára, aki a földön maradt, az orvosi stábbal ballagott le a pálya szélére. Az esetet követően a VAR-vizsgálat után büntetőt ítélt a bíró. Sallai és Szoboszlai kő-papír-ollóval döntött arról, hogy ki lövi a büntetőt, végül Sallai állt a labda mögé. Középmagasan lőtt kicsivel a középtől balra, Hein pedig megfogta a büntetőt, a kipattanóra nem értek oda a magyarok.

A 76. percben csereként érkezett a pályára a tavaly tavasszal a Szeged-Csanád GA csapatát erősítő Csoboth Kevin, aki egy perccel később bal szélen hagyta ott a védőjét és az első labdaérintéséből, majd a tizenhatos vonaláról nagy erővel lőtte a labdát Hein kapujára, aki csak egy bravúros védéssel tudta hárítani a próbálkozást. A háralévő időben jöttek a cserék mindkét oldalon, de az eredmény már nem változott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Észtország 1–0 (1–0)
Budapest,
 Puskás Aréna, 41 000 néző. V: Altmann (osztrák)
MAGYARORSZÁG:
 Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Botka, 84.), Kalmár (Kleinheisler, 60.), Vécsei (Nagy Á., a szünetben), Kerkez – Szoboszlai (Csoboth, 76.), Ádám M. (Gazdag, 60.), Sallai R. (Németh A., 76.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
ÉSZTORSZÁG: Hein – Paskotski, Kuusk, Baranov (Tougjas, 82.), Pikk (Reinkort, 84.) – Ojamaa (Sorga, a szünetben), Shein (Miller, a szünetben), Vassiljev (Tunjov, 64.), Käit, Sinyavskiy – Sappinen (Zenjov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Thomas Häberli
Gólszerző: Ádám M. (41.)

A magyar válogatott legközell hétfőn este háromnegyed 9-kor Bulgária ellen lép pályára a Puskás Arénában, Európa bajnoki selejtező mérkőzésen.

Őze Tibor, labdarúgó szakedző, a SzegedMA szakértője

Láthatóan hátul és elől nem kísérletezett Marco Rossi, középpályán viszont kipróbált embereket. A Nemzetek Ligájában látottakhoz képest mást kell majd játszanunk, támadóbban kell fellépnünk az Eb selejtezőkben. Éppen ezért a középpályán támadóbbak voltunk, illetve a két szélsővédő, Kerkez és Bolla mélyről indulva csatlakozott a támadáshoz és bontotta a védelmet. Bolla gólja, amit ugyan nem adtak meg végül és Kerkez kiharcolt tizenegyese mutatta, hogy ez nem rossz taktika. Ugyanakkor arra figyelnünk kell, hogy a baloldalunk emiatt sebezhető volt. Bolla bemutatkozása jól sikerült, stabil volt, és Csoboth is nagyon jól szállt be a játékba, kihasználta a gyorsaságát, bátran cselezett a debütálásán. Kalmáron látszott, hogy még nem nyerte vissza a formáját a sérülése után, hogy hol tart a visszatérésben, azt most le tudta mérni Marco Rossi.

Előző sztori

Megkezdődött az EU-csúcs Brüsszelben

Következő sztori

Csökkent a vármegye ipari teljesítménye, miközben az országé nőtt