Közélet

Letartóztatták a nőt, aki a szegedi bíróság felrobbantásával fenyegetőzött

Letartóztatták a nőt, aki a szegedi bíróság felrobbantásával fenyegetőzött

2022. december 9., péntek
Letartóztatták a nőt, aki a szegedi bíróság felrobbantásával fenyegetőzött

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki a Szegedi Törvényszéken december 7-én fenyegetőzött robbantással – tájékoztatta lapunkat a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint a gyanúsított e hét szerdán, fél 11 körüli időpontban megjelent a több bíróságnak valamint ügyészségnek otthont adó, Szeged központjában álló igazságügyi épületben.

A portáról felhívta a rendőr-főkapitányság ügyeletét, és a hívását fogadó ügyeletessel közölte, hogy ő jelenleg a bíróságon van és fel fogja azt robbantani.

https://szegedma.hu/2022/12/bombariado-van-a-szegedi-torvenyszeken

A bejelentés alapján a rendőrség kiürítette, majd átvizsgálta az épületet, melyben robbanóanyagot végül nem talált. A valótlan bejelentés – tekintettel az ott dolgozók nagy számára – a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

A hívást követően ismeretlen helyre távozó gyanúsított aznap délutáni elfogására elfogatóparancs alapján került sor.

A közveszéllyel fenyegetés bűntettének minősített esete miatt indult büntetőeljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye okán indítványozta. Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a pénteki ülésén fog dönteni.

https://szegedma.hu/2022/12/negy-ora-alatt-elfogtak-a-bombariadoval-fenyegeto-not

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.