Közlekedés

Komoly korszerűsítésbe kezd a MÁV, teljesen megújulhatnak a szegedi IC-k is

Komoly korszerűsítésbe kezd a MÁV, teljesen megújulhatnak a szegedi IC-k is

2022. szeptember 8., csütörtök
Komoly korszerűsítésbe kezd a MÁV, teljesen megújulhatnak a szegedi IC-k is

Új InterCity flotta beszerzését kezdjük meg – írja Facebook-oldalán Vitézy Dávid. A Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkára kifejti, Magyarország Kormánya elfogadta a TIM előterjesztését, a szerdán megjelent kormányhatározat szerint 39 plusz opcionálisan 10 új, korszerű, vezérlőkocsival együtt legalább 7 kocsis távolsági szerelvény és 50, elsősorban hozzájuk való (de más vonatokban is használható) Siemens Vectron mozdony beszerzéséről döntött az idén megkötött keretszerződés terhére.

Gyakrabban tűnhetnek fel ilyen mozdonyok Szegeden (Fotó: MÁV)

Vitézy Dávid szerint ez a beszerzés az összes hazai távolsági vonalon megoldja a távolsági járművek problémáját, úgy, hogy nemzetközi forgalomban is be lehet majd őket vetni.

Mint írja, az elképzelések szerint

  • a Budapestről Miskolcot, Nyíregyházát, Debrecent és Szolnokot felfűző kör-IC-ben,
  • Pécsre,
  • Kecskeméten át Szegedre,
  • Győrön át az ÖBB vonataival vegyesen Bécsbe,
  • a Balaton déli partjára és az északi parti vonal villamosítása után az északi partra,
  • Prágába,
  • Varsóba,
  • Belgrád és a jövőben tovább akár a Balkán déli államai felé ezek az új, zárt ingavonatok járnak majd, a többi, kisebb kapacitást igénylő irányba pedig olyan vonatok, amelyek tisztán a hasonló színvonalú szolgáltatást jelentő (IC+, CAF) kocsikat tartalmazzák.

Az államtitkár kiemeli, a kormányhatározat szerint a közbeszerzési eljárást még idén meg kell indítani a 39+10 szerelvényre, ami összesen több mint 380 darab kocsit jelent majd.

Ez a teljesMÁV-Start IC távolsági flotta bő kétharmadának cseréjét jelenti.

Vitézy megemlíti, hogy a kormány az utóbbi években 92 IC+-kocsi megépítését finanszírozta (15 még gyártás alatt van Szolnokon), ezt kiegészíti néhány más korszerűbb vagon (például a felújított CAF-ok), de mindez kevés, a flotta kétharmada elöregedett.

Ahogy idén nyáron is láttuk, és írtam róla itt is, a MÁV-Start még nem képes mindenhol a 21. században elvárt színvonalú járműveket kiállítani a hazai és a nemzetközi távolsági forgalomban.

írja az államtitkár.

A posztból az is kiderül, hogy a kormányhatározat szerint 39+10 zárt távolsági ingaszerelvény fog érkezni. Ezek egy része a tervek szerint 9, a maradék 7 kocsiból áll majd, beleértve egy vezérlőkocsit is, hogy egyszerűen és gyorsan tudjanak irányt váltani a pályaudvarokon.

Az új szerelvények felépítése és összeállítása tehát lényegében a nálunk is népszerű, Budapest és Bécs között közlekedő, az osztrák Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) által üzemeltetett RailJetekére hasonlít majd

fogalmazott Vitézy Dávid.

Hozzátette, céljuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben Magyarországon gyártsuk ezeket, azért, hogy a beszerzés ne terhelje lökésszerűen a központi költségvetést, szolgáltatásvásárlást tervezünk, amelynek része a mozdony és a kocsik karbantartása is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.