Míg Európát soha nem látott energiaválság fenyegeti; hónapok óta folyamatosan drágul az energia, eddig öt-, hatszorosára (és még fog is tovább), és ezt Magyarország sem úszhatja meg, hiszen nem egy sziget a világ óceánján,
addig ma Magyarországon azok tiltakoznak a leghangosabban, hogy spórolni kell(ene) az energiával, akik szerint soha nem is volt rezsicsökkentés, mert az átverés volt; vagy ha volt is, akkor se volt.
Most meg hiányzik, hogy nem mindenre, csak egy átlagos adagra érvényes a rezsicsökkentett ár.
Eközben a katásokat azok a politikusok akarják megmenteni, és vonulnak az első sorban azokon a tüntetéseken, amelyeket talán ők maguk szerveztek, hogy politikai tőkét kovácsoljanak önmaguknak a felkorábcsolt haragból,
akik meg sem szavazták, tehát nem akarták, hogy legyen ilyen “könnyített adónem”, vagy ahogy mostanában nevezni szokás: “intézményesített kiskapu”.
Eközben azokról a cégekről kevesebb szó esik, akik ugyan örömmel fizettek számlára a “partnernek”, de ahelyett, hogy foglalkoztatták volna – ahogy az elvárható lett volna az esetek nagy részében – a szakembert, tisztességes fizetésért, inkább megúszták olcsóbban. Ez ugyan “win-win” helyzetnek tűnhetett sokáig, pedig sosem volt az valójában. Egyszer ugyanis mindenki eléri majd a 65 éves kort, és akkor nem lesz majd mindegy, mennyi lesz a nyugdíj.
Fura világ ez!
A válságot – ami Európát fenyegeti elsősorban a háború, és önnön rossz döntései miatt – viszont valahogy túl kellene élni. Akkor is, ha az nem lesz kellemes. Mert egyszer lesz holnap is. Nagy- és dédszüleink ennél sokkal rosszabbat is túléltek, nem is egyszer.
Nekünk csak valamennyivel lejjebb kell tekerni a termosztátot,
vagy, ha nem tekerjük lentebb, akkor annyit fizetünk, mint Európában mások is. Ameddig egyáltalán van gáz és áram!
