Szórakozás

Fotószakkör indul Szegeden!

Fotószakkör indul Szegeden!

2022. április 7., csütörtök
Fotószakkör indul Szegeden!

A szegedi Délvidék Házban fotószakkör indul április 12-én délután 5 órakor. A fotózással kapcsolatos tanfolyam után kiállítás is nyílik az elkészült fotókból.

A tanfolyamon az érdeklődők elsajátíthatják a fotográfia alapismereteit és a kompozíciós szabályokat, de külön lesz portré-, táj-, és makrofotózás is. A szakkör vezetője Dömötör Mihály lesz, Tömörkény-díjas fotóművész.

Török Ferencné, a Délvidék Ház rendezvényszervezője lapunknak elárulta, hogy a szakkör rendszeres, három hetes sorozat lesz. A fotózási ismeretek átadásán kívül az esemény célja, hogy élettel töltsék meg a Délvidék Házat.

Délvidéken élőkkel is szeretnénk a kapcsolatokat tartani, és Délvidékről is szeretnénk, ha lennének jelentkezők a szakkörre

-emelte ki a rendezvényszervező.

Tőle megtudtuk azt is, hogy főleg felnőttek jelentkezését várják, de Dömötör Mihály javaslatára már akár a felsős tagozatos iskolások is tudnak jelentkezni.

Borítókép: tanfolyamokj.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.