Hírzóna

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

2022. április 17., vasárnap
Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a vatikáni Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól. ,,Túl sok vért, túl sok erőszakot láttunk. Szívünk megtelt félelemmel és szorongással, miközben oly sok fivérünk és nővérünk bezárkózni kényszerült védekezésként a bombákkal szemben" - mondta a katolikus egyházfő.

Azt mondta, a szűnni nem akaró böjt időszakát éljük: a két év pandémia ,,súlyos sebeket" hagyott hátra, és a háború akkor jött, amikor már azt gondoltuk, végre ,,kijutottunk az alagútból kéz a kézben".

,,Hagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba!" - hangoztatta a pápa, aki szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Az első helyre a "mártír" Ukrajna került, melyet szavai szerint a "kegyetlen és értelmetlen" háború erőszaka és pusztítása ért el.

,,Válasszuk a békét, hagyjunk fel az izmok fitogtatásával, miközben az emberek szenvednek!" - hangoztatta, és arra szólította fel a nemzetközi politikát, hallja meg az emberek békekiáltását.

Minden háború következményekkel jár az egész emberiség számára, ,,a gyász, a menekültek drámája, a gazdasági és a már most tapasztalható élelmiszer-válság miatt" - mondta a pápa. Hangoztatta, hogy ,,A béke lehetséges, kötelesség, a béke mindenki elsőrendű felelőssége".

Beszéde után latinul adta áldását a "városra és a világra" (Urbi et Orbi).

https://youtu.be/iep0-ZYyyi8

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.