Politika

Kormányinfó: a gyermekvédelmi törvény miatt ítélte el az EU Bírósága Magyarországot

Kormányinfó: a gyermekvédelmi törvény miatt ítélte el az EU Bírósága Magyarországot

2022. február 16., szerda
Kormányinfó: a gyermekvédelmi törvény miatt ítélte el az EU Bírósága Magyarországot

Visszautasította Lengyelország és Magyarország keresetét az Európai Unió Bírósága a jogállamisági perben. A pert még tavaly márciusban indítványozta a két ország. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint a gyermekvédelmi törvény miatt hoztak politikai döntést.

A miniszter a szerdai rendkívüli kormányinfó elején nagyon röviden szólalt meg az ügyben a nyilvánosság előtt. Ebben úgy fogalmazott, hogy a döntés nem lepte meg a magyar kormányt, mivel egy nagy, nyílt, nemzetközi vita zajlik a gyermekvédelmi törvény miatt. Elmondása szerint Brüsszel korábban levélben szólította fel Magyarországot, hogy változtassák meg a gyermekvédelmi törvényt érintő, az Unió számára kifogásolható jogszabályi pontokat. Az igazságügyi miniszter szerint azonban a vitát ténylegesen a népszavazás és annak eredménye fogja lezárni.

Gondolatait azzal zárta: a gyerekeket meg kell védeni a szexuális propagandától.

Nem lehet szabályozni az üzemanyag-mennyiséget

Ezután Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfó szokásos menetrendjére fordultak rá. Ebben első körben Gulyás arra reagált, hogy a napokban több benzinkút is bezárni kényszerült a befagyasztott üzemanyagárak miatt. A miniszter úgy fogalmazott: 3-4 esetnél többről nem tudnak, ezzel együtt pedig arról sem, hogy bárhol 5 kilométeren belül ne lehetne üzemanyaghoz jutni. Ugyanakkor a kormány rendeletet hozott: ha szükséges, kijelölnek kutakat, amiknek kötelezően nyitva kell tartania, és ha kell, a Mol átveszi az ilyen kutak üzemelését.

Gulyás arra is reagált, hogy egyes kutakon szabályozzák a megvásárolható üzemanyag-mennyiséget. Leszögezte, hogy minden esetben biztosítani kell a teljes tankfeltöltést, egyedül az üzemanyag-kannák feltöltésére vonatkozik szabály, abban az esetben ugyanis maximum 10 liter üzemanyag bocsátható ki. A kutak nem fognak kompenzációt kapni a benzinárstop meghosszabbítása ellenére sem.

A pedagógusok béreinek rendezése is szóba került

Gulyás arról is beszélt, hogy a kormány szívesen tárgyal a pedagógusokkal béremelésről, épp most is folynak tárgyalások a szakszervezetekkel. Hozzátette ugyanakkor, hogy a polgári engedetlenség nem vezet eredményre és arra kérte a pedagógusokat, hogy tartsák be a jogszabályokat.

Azt is hozzátette, hogy a pedagógus-szakszervezetek vezetőinek nyilatkozatát cinikusnak tartja, mivel úgy nevezik benne jogellenesnek a sztrájkrendeletet, hogy a bíróság mindeközben jogellenesnek találta a pedagógussztrájkot.

Az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatosan Gulyás azt válaszolta: nem küld katonákat Ukrajnába a kormány, ugyanakkor felkészültek a konfliktus okozta menekülthullámra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.