Sport

Kopasz Bálint ezüstérmes a kajak-kenu vb-n!

Kopasz Bálint ezüstérmes a kajak-kenu vb-n!

2021. szeptember 18., szombat
Kopasz Bálint ezüstérmes a kajak-kenu vb-n!

Két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben. A szegedi születésű Kopasz Bálint ezüstérmes lett.

15 fokban, szembeszélben kezdték a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság utolsó előtti napját a versenyzők. Már rögtön az első döntőben megszületett az első érem: Lucz Anna és Kiss Blanka versenye a a 200 méteres K-2-ben nem volt zökkenőmentes. A rajtot egyszer visszalőtték, de másodjára jól indultak neki, végig együtt tudtak haladni a mezőnnyel. A második helyet pedig mindössze két századmásodperces előnnyel sikerült megcsípniük.

A századmásodpercek viszont a következő döntőben ellenünk dolgoztak: Balla Virág és Takács Kincső a 2019-es szegedi vb-ezüstérem után nyolc századdal csúszott le a dobogóról. A hideg, hullámzó víz miatt sok energiájuk ment el a kormányzásra a versenyen.

Utóbbira egyébként a Kozák Danuta-Csipes Tamara páros is panaszkodott később, akik bár világbajnokok lettek a mai napon, nekik is centiken múlott. Ők a rivális fehéroroszokkal küzdöttek nagyot, akik egy pillanatig úgy tűnt, meg is nyerik a futamot. Azonban Kozákék az utolsó métereken visszatámadtak és - 18 század különbséggel - sikerült megszerezniük a győzelmet.

Kopasz Bálint bravúrra készült, de nem panaszkodhat

A győri klubban kajakozó, szegedi születésű Kopasz Bálint óriási bravúrra készült: a királyszámnak is nevezett 1000 méteres K-1-ben ugyanis még nem volt senki, aki egyazon évben világ- és olimpiai bajnok lett volna. (Igaz, ha nincs a pandémia, ez nem is jön össze.) A szám abszolút favoritjaként állították ki a portugál Fernando Pimenta mellett. Ezen a versenyen ők ketten harcoltak egymással a végső hajrában, ám Tokió után itt Pimentának sikerült felülkerekednie a szegedin.

Az Óbudai Ganz VSE 22 éves kenusa, az olimpiát is megjárt Adolf Balázs a következő fináléban remekül osztotta be az erejét 1000 méter egyesben. A táv nagy részében a negyedik-ötödik helyen haladt, majd a hajrához közeledve felzárkózott az élcsoportra, s végül a német Conrad Scheibner és a cseh Martin Fuksa mögött harmadikként ért be a célba. Adolf két éve ezüstérmet szerzett 5000 méteren, most pedig ötkarikás számban is sikerült a dobogóra állnia.

A női K-1 1000 méteren a 21 Gazsó Alida Dóra képviselte hazánkat, aki a júniusi EB-n Poznanban már megnyerte ezt a számot. És itt is az esélyeihez méltón kajakozott: már 2-300 méternél jelentős előnyre tett szert, később ezt tovább növelte és már csak az idő volt az ellenfele: megszerezte Magyarország második világbajnoki címét.

A korábban párosban második Lucz Anna 55 perccel később K-1 200 méteren megismételte az ezüstérmet érő produkciót. A rajtja nem sikerült ugyan jól, de gyorsan "lábra kapott", és a nézők nagy örömére győztes dán Emma Jörgensen mögött másodikként csapott be, megelőzve többek között az előző vb-n második lengyel Marta Walczykiewiczet.

A mindössze 16 éves Kiss Ágnesnek, Szeged ifjúsági bajnokának nem lehettek túl nagy reményei élete első felnőtt döntőjében, de így is helyt állt, végül a nyolcadik lett C-1 500 méteren. A győztes a chilei Maria Mailliard lett.

Bronzérmes lett továbbá az 1000 méteres K-2-ben, szoros küzdelemben, a Noé Bálint-Kulifai Tamás páros. A Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám kenus duó a hetedik, a férfi 500 méteres négyesek között a magyar kenusok (Kollár Kristóf, Zombori Dominik, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid) és kajakosok (Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos és Gál Péter) sem tudtak beleszólni a dobogós helyek sorsába, mindkét egység utolsó lett a fináléban, ez előbbi esetben hetedik, utóbbiban kilencedik helyet jelentett.

A versenyek a holnapi zárónapon folytatódnak.

(via MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.