Közélet

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost

2021. szeptember 25., szombat
Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után - közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-vel szombaton.

Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel.

"Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyetaz ország vezetőivelfolytatott.

Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez" - közölte Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.

Erdő Péter szombat este részt vesz a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét. Többek között jelen lesz a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek, aki a pápát Budapestre is elkísérte, valamint Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az eseményen részt vesz Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.