Szeged 1949: foghíj keletkezik őstörténetünkben

Már a múlt sem a régi – mondhatta volna egykor a szegedi polgár, ha lett volna kedve akkortájt viccelődni. De nem volt. Az előző évben még a kommunista pártvezér a híres-hírhedt kecskeméti beszédében megemlíti a nagy királyt, de rá tizenkét hónapra az államalapító már sehol: históriánkban rés támad.

Szeged város lapjában 1949 augusztusa úgy telt, hogy első királyunk neve egyetlen egyszer sem jelent meg. Vagyis párszor mégis – de csak hirdetésben, tér neveként. Szent István a saját ünnepéből kiiktatott. Lefokoztatott.  Maradt szimplán egy közterület névadója.

1945 és az új korparancs

Abban az évben az ünnepre hangolás a magyar-szovjet barátság szellemét hirdető társaság gyűlésén efféle tereléssel zajlik:

„Szent István óta a magyarság nyugati műveltséggel volt átitatva. Ezt a forrást ezentúl sem akarja a magyarság elfojtani, de szükség van arra, hogy a magyarság szellemi élete kelet felé is tájékozódjék.”

Aztán jön 20-a, és a Délmagyar tudósításának legfőbb eleme ez: hatalmas tömeg ünnepelte Rákosi Mátyást. Tehát az akkor még csak nem is országvezető pártember a főszereplő az államalapító 1945. évi ünnepén. A teljes elhallgatás ideje azonban még nem jött el. 1946: vezércikk, Szent István nevét 13-szor, megcsömörlésig ismételve: mi ez, ha nem – mai szóval – a „túlterheléses támadás” prototípusa. 1947: megint vezércikk, benne Szent István neve ismét 13-szor. Aztán jön 1948, a nagy kecskeméti Rákosi-ünneplés, ahol az államalapító a háttérből is épp csak egy kicsit sejlik föl.

1985-ig törölve a közbeszédből

Az úton lévőnek az egyetlen fogódzó: a mérföldkő. A magyarság őstörténete a mérföldjárás krónikája. Korszakhatár a Krisztus utáni ezredik év, a nemzetépítő munka kezdete. És a korszakjelző az uralkodó; akinek alakját 1949-ben, s aztán négy évtizedig sikerült kitörölni a közbeszédből a neki szentelt ünnepen. Hát persze, ’48-ban megtörtént a kommunista hatalomátvétel, mit árthat egy újabb pofon a klérusnak…

Csakhogy nem az egyház kapta ezt a pofont, hanem a nemzet, amely a kereszténység felvételével lett Európa-konform.

Négy évtized után, 1985-ben azért csak eljött a nagy király számára az amnesztia ideje. Kristó Gyula – az egyébként meggyőződéses balos professzor – reális-nemes megemlékezése hozta el ezt.

Kenyérszegés Tömörkénnyel

Volt, ami az elhallgatás idején is segítette az emlékezést: az ős-jelkép, az új lisztből készült új kenyér. Megszegése maga is egy ünnepjelző rítus.

Jó helyen kopogtatott tehát minden rákosista propagandafelelős, csak tán fogalma se volt arról, hogy a kenyér és az első király ugyanannak a szimbolikus kifejezője: a megmaradásé.

A naptárból Szent István kitörlése lehetséges volt ugyan, de a népi emlékezetből semmiképp. Ezért szegték meg eleink a kenyeret éppen szent királyunk napján.

Tömörkény István írja: „S egyszer csak lapáton előjön a kenyér. Friss, illatos. Tíz hónap munkájának első eredménye ez. … A gazda bicskáját előveszi s kicsattantja. Balkézzel a kenyeret fogja meg. Jobbjával a bicskát, annak hegyével kétszer keresztet vet. S megszegi.”

Előző sztori

Polgári gépeket kényszerítene mentésre az USA elnöke Afganisztánban

Következő sztori

Arizonai Egyetem: Nem híznak el azok, akik finomított cukros ételeket esznek!