Vélemény

A Vörös Vénusz születése

A Vörös Vénusz születése

2021. május 3., hétfő
A Vörös Vénusz születése

Igaz, Boticelli másként álmodta meg, ám a baloldal festővásznán megjelent Dobrev Klára, mint a DK miniszterelnök jelöltje. Igaz nem egy kagylóból emelkedett ki, hosszú fürtjei sincsenek, ám a politika műtermében mégis született valami. Gyurcsány Ferenc erőteljes ecsetkezelése nyilván nyomot hagy a baloldali koalíció csoportképén és az, akár még egy „Utolsó Vacsorává” is maszatolódhat. Mit ne mondjak pátoszossá sikerült a bejelentés videója. A Gyurcsánynéra „spontán” ráköszönők visszahozták a kommunista majálisok boldog integetését a pártvezetők irányába. „Dobrev we trust” akarták sugallani a képsorok és persze a beszéd is. „Vissza Európába, mindenki Magyarországa, köztársaság”, micsoda remek vízió (egyeseknek). Gyurcsány Ferenc persze kijelentette, hogy ez a projekt teljesen a feleségéé ő nem akar semmilyen felelős posztot betölteni egy esetleges győzelem esetén az új kormányban.

Hiszi a piszi, mondtuk erre már az oviban is. Egyértelmű, hogy Gyurcsány a baloldal erős embere és egy nagy taktikus. Vicces, amikor Jakab Péter vagy Fekete-Győr azt képzelik, hogy ők komoly koalíciós partnerek és egyenrangúak vele. Egyfrászt, kesztyűbábok, vagy a politika retorikájával élve „hasznos idióták” egy nagyobb cél eléréséhez. Ez már régen nem a parizeres melós színjátékról szól, vagy momentumos kisgyerek kertiszékes bohóckodásáról a parlament előtt. Ez már a hatalomról szól. Az ellenségem ellensége a barátom. Ez Gyurcsány taktikája. Tudja, hogy egyedül esélytelen, ezért szépen, aprólékos munkával felépítette zombihadseregét. Kétségtelen jó húzás volt, mivel itt mindenki talál magának szimpatikus arcot. Kunhalmi Ágnes a cukin mosolygó szép nő, Jakab Péter a munkásosztály egyszerű gyermeke (hatmillás fizuval), Fekete- Győr András a budapesti kis okostojások kedvence (ne adjatok a kezébe soha napelemet, mert abból nukleáris katasztrófa lesz), Karácsony Gergely a … na itt elakadtam, mert róla semmit nem lehet írni mivel semmit nem csinál, de mégis sokan szeretik.

Meg ott van még Vadai és Tordai, akik már csak azért dolgoznak, hogy kifizessék a büntetést parlamenti viselkedésükért. Persze sok lumpen alaknak bejön a trágár viselkedés, így nekik is van szerepük az „al in” koalícióban. „Al in”, mint a pókerben, amikor mindent feltesznek egy lapra. Dobrev Klárára viszont az öreg komcsik fognak szavazni, akik még visszasírják az MSZMP-s szépidőket, és persze a vörös oligarchák Gyurcsányék holdudvarából. Ők szakítanának igazán nagyot, hiszen vinnék az összes állami megbízást. Az öreg komcsik pedig fizetnék a magasabb rezsit, az egyre csökkenő nyugdíjukból és már az utcára sem mernének kimenni a migránsok miatt, hiszen határkerítés már nem lenne délen. Szép kis (nép)köztársaság lenne. Szóval van ki ellen, illetve miért küzdenünk itt a konzervatív oldalon. Nem állunk rosszul, tudjátok, Viktor=Victory, nomen est omen Barátaim.

Georg Spöttle

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.