Már minden egészségügyi dolgozót beolthatnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Már minden egészségügyi dolgozó számára elérhető a védőoltás; azokból a városi kórházakba is szállítanak, nemcsak az oltópontokra - közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília emlékeztetett: eddig a sürgősségi, intenzív ellátásban, illetve közvetlenül a koronavírusos betegek ellátásában résztvevőket oltották, ez a kör most bővül mások mellett a járóbeteg- és az egyéb fekvőbeteg-szakellátást végzőkkel, a fogorvosokkal, háziorvosokkal, védőnőkkel, iskolaorvosokkal, gyógyszerészekkel is.

Hozzátette, az oltóanyagból – amelyből kedden is érkezett újabb 39 ezer adag – nemcsak az oltópontokra, hanem a városi kórházakba is szállítanak, hogy az ott dolgozókat helyben be lehessen oltani.

Jelenleg Magyarországon 78 ezer 875 ember oltására elegendő vakcina van, 15 ezernél több egészségügyi dolgozót már beoltottak, és készülnek a bentlakásos szociális intézményekben élők és az ott dolgozók oltására is.

A szakember a legfrissebb információkat ismertetve közölte: némi stabilitást, illetve javulást mutatnak napok óta Magyarországon a járványügyi adatok. Az elmúlt 24 órában – a köznevelési intézményekben történt tesztelésekkel együtt – 870-nel emelkedett az azonosított új koronavírus-fertőzöttek száma, az aktív betegeké 143 065-re mérséklődött.

Kis mértékben, 5760-ra csökkent a jelenleg kórházban ápoltak száma, illetve 394-re a lélegeztetésre szorulóké, miközben 176 576-ra emelkedett a járvány kezdete óta a gyógyultak létszáma. Az elmúlt 24 órában 103 beteg hunyt el, közülük a legfiatalabb 24, a legidősebb 101 éves volt, mindketten szív-érrendszeri betegségben szenvedtek – részletezte az adatokat az országos tiszti főorvos.

Kitért arra is, hogy a védőoltások beadásának gördülékenyebbé tétele érdekében a koronavirus.gov.hu oldalon, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján közzétették azt a lakossági tájékoztatót és beleegyezési nyilatkozatot, amelyet kinyomtatva és kitöltve az oltást igénylők fel tudják gyorsítani az oltópontokon a beadás folyamatát. Különösebb előkészületet nem igényel a megjelenés, de az éppen lázas betegektől az időpontjuk lemondását kérik. Az adatfelvétel után az orvos dönt az olthatóságról, majd a vakcina beadása után 15-20 perces – az esetleges reakciók miatt szükséges – várakozást követően a beoltott személy igazolókártyát kap, amelyen szerepel a következő oltás időpontja is.

Müller Cecília megjegyezte, hogy éppen egy évvel ezelőtt jelentették be a kínai hatóságok az új típusú koronavírus megjelenését, ezért örömteli fejlemény, hogy egy évvel ezt követően az oltás révén már hatékony eszköz áll rendelkezésre a vírus terjedése ellen. Magyarországon is betartják a gyártó oltási előírását, vagyis a két vakcina beadása között a 21 napos különbséget, hiszen az a cél, hogy minél nagyobb számban legyenek védettek az emberek.

Az országos tiszti főorvos hétfőn levelet küldött az oltóhelyek számára, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyben dolgozók körében mindenki számára megnyílt a védőoltás beadásának lehetősége, mégpedig “szektorsemlegesen”, hiszen a járvány kezelésében mindenki jogosult a vakcinára.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília arról is beszélt, hogy a gyógyszerészek, háziorvosok akár már most jelentkezhetnek a legközelebbi oltópontokon a védőoltásért, nekik is e-mailben vagy telefonon érdemes időpontot kérniük.

Szintén újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy az oltási rendben a rendvédelmi dolgozók közül azok, akik közvetlenül részt vesznek a védekezésben, azért élveznek előnyt a 18 és 59 év közötti, fokozott kockázatnak kitett állampolgárokkal szemben, mert ők vannak leginkább kitéve a fertőzésveszélynek, hiszen azokra vigyáznak, akik védtelenek.

(MTI)

Előző sztori

Kihasználták, hogy a tulaj elutazott, betörtek a házba a migránsok

Következő sztori

Bűnmegelőzési naptárt készített a megyei rendőr-főkapitányság