/

Megszegték a szabályt, egy hónapra bezárattak egy kocsmát Makón

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Derült ki Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szavaiból.

Kiss Róbert jelezte, egyes üzletek, szolgáltatási helyek üzemeltetői megszegik a korlátozott nyitvatartásra, illetve a nyitvatartás tilalmára vonatkozó előírásokat. A rendőrök hétfőn két ilyen hely ideiglenes bezárása mellett döntöttek, erre a jogszabály hatályba lépése óta 73 esetben került sor.

A kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és a szabadidős létesítményekre vonatkozó intézkedések megszegése miatt eddig 476 rendőri intézkedésre került sor, ebből 119 szabályszegést az üzemeltető, vagy tulajdonos követett el. Egyes létesítmények nyitvatartásának tilalmával összefüggésben 357 szabályszegés történt – jegyezte meg.

Az alezredes kitért arra is, hogy hétfőn Makón egy söröző nyitva volt, vendégek ételt és italt fogyasztottak benne, a szabályszegőkkel szemben szankciót alkalmaztak, a sörözőt 31 napra bezáratták. 

Videó!
Előző sztori

Ronda, ködös, szitálós időnk lesz

Következő sztori

Szociális bérlakásokat építenek Bakson

Legutóbbi hasonló cikkek