Egészség

A dohányosok nagyobb veszélyben vannak

A dohányosok nagyobb veszélyben vannak

2020. november 26., csütörtök
A dohányosok nagyobb veszélyben vannak

Szavai szerint a bölcsődék, óvodák, és általános iskolák tesztelésére a kormány által felállított csapatban több mint ezer fő vett részt. Mint mondta, az első hét tapasztalatairól a jövő hét elején számol be az operatív törzs.

György István hangsúlyozta: a vizsgálatok elsődleges célja az emberi életek és az egészség védelme, de a gazdaság működése szempontjából is szükséges a vírus terjedésének lassítása. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy

a különböző pártok politikai haszonszerzés céljából akadályozzák a védekezést, például azt híresztelik, hogy a tesztelésben részt vevő egyetemisták nem kapnak megfelelő étkezést, szállást és védőfelszerelést.

– Ez nem igaz, hiszen a mintegy kétezer önkéntes diákot ellátjuk az FFP2-es maszkok mellett plexi arcpajzzsal, kesztyűkkel, és minden más szükséges eszközökkel – hangsúlyozta.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a legfrissebb pandémiás adatok alapján arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában 6360 új fertőzöttet regisztráltak, és 115 krónikus beteg, vagy idős polgár hunyt el a Covid–19-ben. A kórházban ápolt betegek száma 7537 fő, lélegeztetőgépen pedig 640-en vannak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi napokénál magasabb új esetszám részben azzal magyarázható, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a PCR vizsgálatokon túl a tízezres nagyságrendben elvégzett antigén alapú gyorstesztek adatait is figyelembe veszi a statisztikák készítésénél.

Müller Cecília arra is kitért, hogy az orvosi vények a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napban nem veszítik érvényességüket. A csak szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerek esetében a veszélyhelyzet alatt lejárt ajánlás érvényessége 90 nappal hosszabbodik meg a veszélyhelyzetet követően.

A koronavírus-fertőzés következtében fellépő súlyosabb szövődményeket valószínűsítő faktorok között a tiszti főorvos kiemelte a dohányzást.

A rendelkezésre álló adatok szerint kimutathatóan magasabb a dohányosok aránya a súlyos szövődményekkel küzdő, illetve az életveszélyes állapotba kerülő betegek között. Figyelmeztetett: a passzív dohányzás is a megfertőződés kockázatát hordozza, mivel a kifújt füst aeroszol cseppecskéiben is megbújhat a vírus.

– A lakóhelyiségek napi többszöri, alapos szellőztetés is kiemelten fontos a téli időszakban – hangsúlyozta Müller Cecília.

Kiss Róbert alezredes arról számolt be, hogy a rendőrség 664 személy ellen intézkedett a maszkhasználat szabályainak megszegése miatt. Ugyanilyen szabályszegésért Budapesten két üzletet – egy józsefvárosi fodrászatot, valamint egy belvárosi bisztrót – ideiglenesen bezárattak. A kijárási tilalommal kapcsolatos szabályszegések miatt több mint 200 esetben intézkedtek az egyenruhások.

(M1, MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.