Megérkeztek a gyorstesztek Csongrád-Csanád megyébe

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Negyedóra alatt kimutatják a koronavírus-fertőzést.

Csongrád-Csanád megye összes, mintegy 40 mentőautóját ellátták az új, antigén típusú gyorsteszttel – tudta meg a Délmagyar Győrfi Páltól. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője hozzátette, hogy már több száz esetben használták a teszteket külön eljárásrend alapján a megyében is.

A szóvivő elmondta, hogy az antigén típusú gyorstesztet a mentők kizárólag a koronavírus-gyanús betegek kórházi elhelyezésének során, a betegutak optimalizálására használják annak érdekében, hogy a gyorsteszttel igazolt pozitív eseteket közvetlenül a kijelölt ellátóhelyre tudják szállítani. Így ott azonnal megkezdődhet a fertőzöttek szakszerű ellátása.

A vizsgálat során a PCR-teszthez hasonlóan ga­­rathámsejt-mintavételezés történik, majd reagensoldat és tesztcsík segítségével kapnak eredményt, amely a vírus antigénjének kimutatásán alapul. A teszt mindössze negyedóra alatt megmutatja az eredményt, így ez az új eljárásrend jelentősen, több nappal lerövidíti a középsúlyos és súlyos COVID-pozitív betegek gyógyításának megkezdését, mert nem kell várni a PCR-teszt eredményére.

Előző sztori

Családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a csok

Következő sztori

Hat szegedi tanintézményt fertőtlenített a honvédség