Közélet

Leszedették a szolidaritási molinót a szegedi egyetemről

Leszedették a szolidaritási molinót a szegedi egyetemről

2020. szeptember 3., csütörtök
Leszedették a szolidaritási molinót a szegedi egyetemről

A molinót azért szedték le, mert erre nem kértek engedélyt az egyetemtől - mondta Sándor Klára, a bölcsészkar dékánhelyettese.

A Színművészeti Egyetem mellett szolidaritását fejezte ki a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója, Barnák László és prózai tagozatának vezetője, Horgas Ádám, nyílt levelet írt a Szegeden is rendszeresen játszó és rendező Alföldi Róbert is Rátóti Zoltánnak, az új kuratórium egyik tagjának. 

Szintén nyílt levelet írt a Szegedi Pinceszínház vezetője, ő azonban jóval mérsékeltebb hangot ütött meg, és az SZFE-hez köthető és tapasztalható "visszásságok" miatt kiállt Vidnyánszky Attila mellett. Érdemes elolvasni a szakember véleményét, amelyet tapasztalataira - és nem előítéleteire - alapoz.

https://szegedma.hu/2020/09/nyilt-levelet-irt-a-szegedi-pinceszinhaz-vezetoje-a-szinmuveszeti-egyetemmel-kapcsolatban

Hogy egy komolyan átpolitizált, és nem inkább szakmai ügyről van szó, azt mutatja, hogy Botka László is igyekezett beleszólni és állást foglalni a témában. Posztjában azt írta a polgármester:

"Köszönet szegedi egyetemi hallgatók a bátor kiállásért! Mi, Szegeden tudjuk, hogy a kultúra, tudomány csak akkor tud valódi értéket teremteni, ha szabad! Amikor a hatalom foglalja el az egyetemeket, a gondolkodást, akkor a jövőnktől foszt meg minket. Szeged a gondolkodás, a művészet szabadságában hisz! Ezért szolidáris a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közössége a most eltiport Színház és Filmművészeti Egyetemmel! Szeged kitart a kultúra szabadsága mellett!"

Szinte teljes egészében fals ez a polgármesteri narrítva, több szempontból is. Leginkább azért, mert eddig is az állam tartotta el a színművészeti egyetemet, az nem magánegyetem volt.

Akit érdekel Vidnyánszky Attila álláspontja is, annak ezt ajánljuk:

https://www.youtube.com/watch?v=fRauotq6PIE&feature=emb_logo

De ezt a rövid beszélgetést is érdemes meghallgatni, ha valaki igazán képbe szeretne kerülni.

Vidnyánszky szerint

“El kell kezdeni tárgyalni, egyeztetni. Nem az a szándék, hogy elpusztítsuk, ami van. Építkezni szeretnénk, úgy néz ki, hogy a kormány biztosít a kapacitás-bővítésre megfelelő fedezetet, azaz plusz osztályok indulhatnak és komolyan megkezdjük egy új campus megtervezését, mert méltatlan, ahogy az oktatás zajlik”

– szögezte le a kuratórium elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.