Egyetem

Instakalauz segíti az SZTE jogi karának hallgatóit

Instakalauz segíti az SZTE jogi karának hallgatóit

2020. szeptember 16., szerda
Instakalauz segíti az SZTE jogi karának hallgatóit

Az első egyetemista napok előtt rengeteg információ ömlik a gólyákra, így nincsenek könnyű helyzetben a karok, akik olyan hasznos tudnivalókat szeretnének átadni az egyetem és a hallgatói lét működéséről, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek a későbbiekben. Idén tovább nehezítette a helyzetet, hogy a pandémia miatt a tanulmányi tájékoztatót még a megszokott, személyes előadás formájában sem lehetett megtartani. A szegedi jogi kar erre a célra keresett új felületet, amely kellően megragadja a hallgatók figyelmét és időtálló, akár év közben is segítséget tud nyújtani.

A megoldást végül a volt szegedi hallgatók által alapított Four Creation szállította. Az SZTE évek óta veszi igénybe a reklámügynökség segítségét, akik, tekintettel arra, hogy néhány éve még maguk is SZTE-sek voltak, hatékonyan tudják megszólítani az egyetemista és a felvételiző korosztályt. Ezúttal az Instagramot ajánlották a jogi kar figyelmébe, ami sokkal inkább jelen van a felvételiző korosztály mindennapjaiban, azonban a platformot egy új, szokatlan formátumban használták a projekthez.

A tanulmányi tájékoztató az általukInstakalauznakkeresztelt, összesen 12 db új oldalra került, amelyek mind egy-egy fontos egyetemi felületet, vagy egységet mutatnak be. Minden oldalra 9 db képet töltöttek fel, ami az oldalon egy nagy grafikát ad ki, míg a fontos információkat a képek leírásaihoz töltötték fel. Az oldalak közötti navigációt az Instagram-jelölés funkciója segíti, így a hallgatók keresés nélkül navigálhatnak azoldalak között.

“Bár a főépületünkben bekövetkezett viharkár, majd a veszélyhelyzet nem mindennapivá tette az elmúlt tanévünket, ennek ellenére e helyzetek kezelésével párhuzamosan olyan fejlesztésekbe kezdtünk, melyek célja egy XXI. századi kari jövőkép kialakítása. Ebben jelentős hangsúlyt fektetünk a z generáció igényeire, közösségi szokásaira, attitűdeire. Ehhez kiválóan illeszkedett a Four Creationnal való együttműködésünk, hiszen olyan partnerre leltünk bennük, aki jól érti a z generáció nyelvét. A veszélyhelyzet, majd a járványhelyzet sajnos számos, korábbi jelenléti aktivitásban akadályoz bennünket, ugyanakkor törekszünk arra, hogy a lehetőségekhez képest továbbra is intenzíven tudjuk tartani a kapcsolatot hallgatóinkkal, s megtaláljuk azokat az aktivitásokat, melyek tovább erősítik a szegedi jogi kari közösséget” - mondta Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja.

Az Instakalauz az elvárásoknál is jobban szerepelt: egy hét alatt közel 1200 alkalommal keresték fel a nyitó oldalt, amihez valószínűleg felsőbb évesek és kíváncsi külsősök böngészése is hozzájárult.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.