Közélet

Átnevezik a Rotary-tanösvényt

Átnevezik a Rotary-tanösvényt

2020. augusztus 28., péntek
Átnevezik a Rotary-tanösvényt

Amint arról lapunk is beszámolt, abbahagyja a Gergő liget és a Rotary-tanösvény gondozását Farkas András, aki azután hozta meg döntését, hogy a területet rendszeresen vandálok dúlták fel, szemetelték tele. Amikor felelősségre vonta a randalírozókat, még őt inzultálták.

A Délmagyar mostani cikke szerint miután döntését közzétette a tanösvény Facebook-oldalán, hatalmas összefogás indult meg a közkedvelt ártéri pihenőhely megmentéséért. Augusztus 24-én fórumot tartottak a ligetben, amelyen kiderült, hogy a pihenőhely megmaradásáért küzdők egyesület alapításán dolgoznak.

A tervek szerint a megrongált, megégetett utcabútorokat elszállítják felújításra, a tanösvény új neve pedig Tisza-Maros sétány lesz. A tervezett egyesület a ligetnek és a sétánynak nem működtetője, hanem önkéntes támogatója lenne.

A fórumon elhangzott: a területre kukákat helyeznek ki, amiket az egyesület kezel majd, ezeket rendszeresen ürítik, a szemetet elszállítják. A vandálok visszatartása érdekében vadkamerákat telepítenek és rendszeresíteni szeretnék a szemétszedéseket. A polgárőrség képviselete is jelezte, hogy segítenek a rend fenntartásában. A helyi lakók napi szintű felügyeletet terveznek, hogy a rongálásokat megelőzzék. A „házirendről” táblákkal tájékoztatnák a kirándulókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.