Közélet

Bajba került a vásárhelyi állatvédő egyesület

Bajba került a vásárhelyi állatvédő egyesület

2020. július 3., péntek
Bajba került a vásárhelyi állatvédő egyesület

Veszélybe került a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének működése. Júliusban 250 000 forintra lenne szükségük ahhoz, hogy fennmaradhassanak, ellássák az állatokat, parazitairtó szereket, gyógyszereket vásároljanak, és kifizessék a számláikat.

Eddig összesen 13 500 forint gyűlt össze. Ez az összeg egy heti élelmet sem fedez – mondta Balogh Ernő, a szervezet elnöke. Hozzátette, rendkívül aggódnak, ugyanis csak az állatbarátok adományaira számíthatnak. Nincs állami vagy önkormányzati támogatás erre a célra, egy biztos, rendszeres bevétel, amelyből gazdálkodhatnának. Minden nap, minden hét és minden hónap fejtörést okoz, a bajba került és segítségre szoruló állatok száma pedig folyamatosan nő.

Az elnök kiemelte, szűk csapatuk saját pénzéből is támogatja az egyesületet, de ez kevés. Kis létszám mellett is százezrekre van szükség ahhoz, hogy működni tudjanak. A szervezetnél ugyanis a kutyusok havonta kapnak tablettát szívféreg ellen, rendszeresen részesülnek külső és belső parazitamentesítésben, és mindennemű állatorvosi ellátást megkapnak az oltásoktól a chipig. Emellett a cicák is chippel vannak ellátva, mert ez is fontos.

Az egyesület az utóbbi hetekben is több új, segítségre szoruló állatot fogadott be, köztük süniket, cicákat és kutyákat. Mini központjukban folyamatosan telt házzal működnek. Az örökbefogadások száma nagyon alacsony, legutóbb pár napja lelt szerető családra Cucli és Csipesz, akik több mint egy éve voltak a szervezet gondozásában.

Ha támogatni szeretné az egyesületet akkor a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra utalva tudja ezt megtenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.