Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Ingyenes koncertet ad a Szeged Trombone Ensemble

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Szegedi Trombone Ensemble Harsonaegyüttes lesz a Térzene Program fellépője szombat délután a gyulai Várkertben.

A zenekar a Magyarországon kevésbé ismert rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint a harsona sokoldalúságának hirdetése szellemében jött létre. Mivel erre a különleges felállásra a zeneirodalomban csak korlátozott számban készültek darabok, az együttes műsorán javarészt olyan átiratokkal találkozhat a közönség, amelyek nagyzenekari hangzásban szólalnak meg a koncerten, a reneszánsz muzsikától a romantikán át egészen a kortárs zenéig dzsessz és könnyűzenei számokkal, valamint filmzene-adaptációkkal is kiegészülve lesznek hallhatók – közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a Térzene Program célja olyan köztéri klasszikus zenei hangversenyek rendezése Magyarország minden 5000 főnél nagyobb településén, amelyek a családok hétvégi programjait színesítik és ingyenesen látogathatók. A köztéri koncertekkel a szervezők célja, hogy a klasszikus zenét olyanokhoz is eljuttassa, akik nem találkoznak vele mindennapjaik során.

A gyulai vár tövében szombaton 16 órakor kezdődő koncerten a közönség nemcsak különleges hangzásvilággal és virtuóz előadásmóddal találkozhat, hanem érdekes és izgalmas információkat is megtudhat az elhangzó darabokról és szerzőikről, valamint a koncerten látható és hallható hangszerekről – olvasható a közleményben.

 

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Világok hangjait hallhatjuk a mórahalmi kulturális központban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 21-én, pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál