Közélet

Térfigyelő kamerákkal küzdene a szemetelők ellen az ATIVIZIG

Térfigyelő kamerákkal küzdene a szemetelők ellen az ATIVIZIG

2020. június 5., péntek
Térfigyelő kamerákkal küzdene a szemetelők ellen az ATIVIZIG

Kádár Mihály, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese lapunk megkeresésére elmondta, a társaság munkatársainak jelentős többletfeladatot jelent a rakparton hétről hétre felgyülemlő szemét eltakarítása. Úgy véli, térfigyelő kamerákkal lehetne hatékonyan küzdeni a szemetelők ellen.

– A szegedi Tisza-parton az árvízi emlékmű és a partfal vége közötti területen, illetve az alsótelepi szennyvízátemelő környékén is jelentős szemetelés folyik rendszeresen – kezdte Kádár Mihály, az ATIVIZIG műszaki igazgatóhelyettese.

– Az árvízi emlékmű alatt élő hajléktalanoktól eredően is rengeteg szemét, szenny halmozódik fel állandó jelleggel.

Ezeket mind az ATIVIZIG munkatársai takarítják el – tette hozzá.

A hajléktalanok állandó jelenléte miatt folyamatosan szemétben úszik az Árvízi emlékmű alja (Fotó: Archív)

Kádár Mihály elmondta, hogy a Huszár Mátyás rakpart lépcsősorán – a II. Belgyógyászati Klinika – Belvárosi híd közötti szakaszon – is rengeteg hulladék gyűlik össze, ráadásul az összetört üvegek eltávolítása különösen balesetveszélyes. Megemlítette, hogy a Tisza által a parton lerakott, főként műanyag flakonokból álló szemetet, illetve a Felső Tisza-parton a hullámtéri erdő és a partfal közötti területen is az igazgatóság munkatársai gyűjtik össze a hulladékot, utóbbi helyen hetente legalább nyolc darab 120 literes zsák telik meg. – Az út alatti lépcsőket az ATIVIZIG, míg a felső sort az SZKHT takarítja. A felgyűlő szemét összeszedése nap mint nap nagy erőket köt le az igazgatóság személyi állományából, a gátőr és gátbiztos kollégáknak ez többletfeladatot jelent az alapvető munkaköri feladataik mellett – fogalmazott az igazgatóhelyettes.

Hangsúlyozta, a vízügy igazgatóság közfoglalkoztatott állományból heten gyűjtik a szemetet, ami a napi munkaidejük több mint felét igényli.

A mulatozó fiatalok rendszerint teleszemetelik a rakpartot és az Árvízi emlékmű környékét (Fotó: Archív)

Kádár elmondta, a Környezetgazdálkodási Kft. évente 2000 db 120 literes zsákot biztosít a vízügyi igazgatóság számára, ami maradéktalanul el is fogy a fenti területek hulladékmentesítése során. Tapasztalatuk szerint hétvégente, a jó idő beköszöntével, illetve a rendezvények idején nagyobb mennyiségű szemét gyűlik össze. Kiemelte, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nem hatóság, így nem rendelkezik hatósági jogkörrel sem, mellyel felléphetne a szemetelők ellen.

– Az igazgatóság véleménye szerint jó képminőségű térfigyelő kamerák telepítésével, a szemetelők azonosítása és pénzbírság kiszabása talán megállíthatná ezt az elkeserítő, régóta problémát jelentő, Szeged „főutcáját” elcsúnyító folyamatot – osztotta meg észrevételét.

Megkérdeztük az önkormányzattól, hogy terveznek-e új térfigyelő kamerákat telepíteni a Huszár Mátyás rakpart, illetve az Árvízi emlékmű környékére, amint válaszolnak frissítjük a cikket, vagy újat írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.