Közélet

Három újabb áldozatot szedett a járvány hazánkban

Három újabb áldozatot szedett a járvány hazánkban

2020. június 24., szerda
Három újabb áldozatot szedett a járvány hazánkban

Mindössze 7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4114 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - közölte a kormányzati tájékoztató portál.

Elhunyt 3 krónikus beteg, ezzel 576 főre emelkedett az elhunytak száma, 2618-an ugyanakkor már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 920 fő. Az aktív fertőzöttek 39%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 183 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön.A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt. Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (1952) és Pest megyében (609) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Fejér (376), Komárom-Esztergom (302), Zala (261) és

Csongrád-Csanád megye (117)

, a sor végén pedig Békés és Tolna megye áll (13).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.