Egészség

A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentes

A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentes

2020. május 14., csütörtök
A koronavírusos betegek 80 százaléka tünetmentes

Fontos társadalmi jelentősége van a világviszonylatban is kiemelkedő szűrővizsgálatnak. Nemzeti ügyről van szó, amely mindannyiunk biztonságát szolgálja – hangsúlyozta Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke Szolnokon, ahol az SZTE munkatársai vettek mintákat a helyiektől az országos szűrőprogram keretében.

A professzor szerint a betegek 80%-a tünetmentes, így nem nyilvánvaló, hogy kik estek már át a betegségen és kik fertőzőképesek. A vizsgálati eredmények az egyes régiókat és a teljes országot is reprezentálják, ezért is fontos, hogy mindenki, aki értesítést kapott részt vegyen a szűrésen. Az eredményekből kiderül, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek tünetmentes vírushordozók. Megtudtuk: a vizsgálat során orr- és garatváladékot, valamint vért vesznek, emellett kérdőívvel mérik fel az általános egészségi állapotot és a társadalmi érintkezések gyakoriságát. Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.