Közélet

Karácsonyba öltözik a város pénteken

Karácsonyba öltözik a város pénteken

2019. november 27., szerda
Karácsonyba öltözik a város pénteken

Pénteken kezdődik a Szegedi Karácsonyi Hetek. A december 24-ig tartó adventi vásárban ismét lehet korcsolyázni és óriáskerekezni. A Dóm téri Szeretetkuckóban idén babáknak is gyűjtenek.

Az adventi forgatagon visszatér a tavalyi vásár szenzációja, a

Széchenyi téri óriáskerék.

A "Szeged Eye"-ra felnőttek 1800, 12 év alatti gyerekek és nyugdíjasok 1500 forintért ülhetnek fel. Családi jegyet is lehet váltani két felnőttnek és két gyereknek 5500 forintért. Ennek árnyékában a gyerekek hatalmas építőkockákból alkothatnak, a legkisebbeket pedig mesés forgó szórakoztatja.

Idén is lehet majd a dóm előtt korcsolyázni: a pályát a felnőttek 1000, a gyerekek és diákok pedig 800 forintért vehetik igénybe. A családi jegy két felnőttre és két gyerekre 3 ezer forintba kerül. Lehet bérletet is váltani: a tíz alkalmas tikett felnőtteknek 8000, gyerekeknek 6 ezer forintba kerül, korcsolyát 800 forintért lehet bérelni. Óvodások és iskolások hétköznapokon 8 és 14 óra között térítésmentesen használhatják a koripályát. Tavaly 7-8 ezer gyerek korizott így – ismertette Németh István, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője szerdán. A Dóm téren a kisebb gyerekeket barokk körhinta, Mesés Kastély és szalmalabirintus várja. A kastélymoziban a Kuflik, valamint Bogyó és Babóca epizódjait vetítik, de lesz táncház, koncertek és kézműves-foglalkozások is. A kastélyban négy szelfiboxot is felállítanak, az itt elkészült fotókkal bárki elkészítheti személyre szabott karácsonyi üdvözletét. Minden pénteken tűzzsonglőr-show színesíti a Dóm téri programot, szombatonként pedig egyedi fényfestést kap a Fogadalmi templom.

A harmadik helyszín a Dugonics tér, amelyet idén is ünnepi találkahelynek szánnak a szervezők. Az adventi koszorú első gyertyáját Szabó Sándor országgyűlési képviselő ésVincze Délia, a Szegedi Evangélikus Egyházközség lelkésze gyújtja meg december 1-jén, míg a másodikat december 8-án Botka László polgármester és Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke. Gál Béla, Szeged Pro Urbe-díjasa, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium nyugalmazott igazgatója ésJuhász András, a Csongrádi Református Egyházmegye főtisztelendője gyújthatja meg a harmadik gyertyát december 15-én. Az utolsó gyertyát december 22-én Szécsényi Rózsa alpolgármester ésJoób István, a HIT Gyülekezetének lelkészegyújthatja meg. Nacsa Norbert, a Rádió 88 programigazgatója elmondta, pénteken lobbannak fel Szeged karácsonyi fényei a Széchenyi tértől a Dugonics térig és a Tisza Lajos körúton, miközben a rádió hallgatói által kiválasztott legnépszerűbb karácsonyi dalt Tabatabai Nejad Flóra énekli el. Az előző években Szeretetkuckóban gyűjtöttek adományokat, és ez most sem lesz másképp. A Szegedi Városkép és Piac Kft., a Szeged Első Lions Club, a Magyar Vöröskereszt és a Rádió 88 közösen várja az adományokat, négy év után először babáknak is. Németh István elmondta, az ország egyik legnépszerűbb vására a szegedi karácsonyi sokadalom, azonban a szegedi igényeknek kívánnak megfelelni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.